autómegosztás

Autómegosztó szolgáltatást indított a Mol

2018.01.25.

Elindult a Mol autómegosztó szolgáltatása, a Mol Limo csütörtökön. Budapesten 200 benzines és 100 elektromos járművel indult a szolgáltatás, a cég elektromos töltőhálózatot is épít

Ratatics Péter, a Mol-csoport fogyasztási szolgáltatásokért felelős igazgatója sajtótájékoztatón ismertette, hogy a Mol Limo 60 négyzetkilométeren a főváros 10 kerületére - a belváros mellett a forgalmasabb külső kerületekre - terjed ki, az autók parkolásáért a felhasználóknak nem kell fizetniük.

Hozzátette, hogy a 300 automata váltós járművel induló flotta 2020-ra a duplájára nő és a főváros egész területére igénybe lehet venni, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret már jövőre elérheti.

Kiemelte azt is, hogy néhány éven belül kivezetik a Mol Limóból a benzines autókat. 

Az elektromos járműveket - az infrastruktúrafejlesztésnek köszönhetően - a Mol állomásain gyorsan és kényelmesen föl lehet majd tölteni. Ratatics Péter elmondta: a vállalat emellett az egész régióban fejleszti a hálózatot, három éven belül a Fekete-tengerig és az Adriáig 252 új töltőállomással biztosítja az átjárhatóságot az elektromos járművek számára - közölte.

Az MTI kérdésére, hogy mekkora befektetést jelent a szolgáltatás indítása és fejlesztése a cégnek és milyen megtérülést terveznek, üzleti titokra hivatkozva nem válaszoltak.

Az igazgató elmondta: az autómegosztás (car sharing) kipróbált és bevált megoldás, Európában csaknem 5,8 millió felhasználó 68 ezer ilyen autót használ, ami a világ összes megosztott járművének körülbelül a fele. 

A tapasztalatok szerint - mint fogalmazott - minden megosztott használatú jármű 5-10 magántulajdonút vált ki, ami csökkentheti a forgalmat és a parkolási területet, ezzel több területet hagy meg a városok lakóinak és hozzájárul a légszennyezés mérsékléséhez. 

Elmondta továbbá, hogy a megosztáson alapuló megoldások terén a Mol tapasztalatai is kedvezőek, hiszen a kerékpáros szolgáltatást nyújtó Mol Bubi segítségével 2 millió felhasználó eddig már csaknem 4 millió kilométert tett meg. 

A megosztásos közlekedés illeszkedik a Mol-csoport mobilitási jövőképébe, amely az önvezető autókra és az elektromobilitásra épül - tette hozzá. Az igazgató szerint az autómegosztás elindítása és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra - a flottakezelés és az elektromos töltők - kiépítése ezekhez a célokhoz visz közelebb, egyúttal olcsóbbá is teszi a közlekedést az autózás állandó költségeinek megosztásával. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....
2026.06.11
Több mint egy év után újra az elektromos autók lettek a legdrágábbak a magyarországi használtautó-....
2026.06.11
Rossi Attila Moor ezen a hétvégén az Estorilban megrendezésre kerülő JuniorGP Moto2 fordulóban áll....
2026.06.11
A részben vagy teljesen elektromos (öntöltő hibrid, plug-in hibrid és tisztán elektromos)....
2026.06.11
A NATO Kibervédelmi Kiválósági Központja Észtország fővárosában, Tallinnban tartotta meg „Katonai....
2026.06.11
A háromszoros túraautó világbajnok Michelisz Norbert a hétvégén megpróbálja csökkenteni lemaradását....
2026.06.11
A fejlett robotika, különösen a humanoid rendszerek rendkívül dinamikus fejlődése az automatizálás....