Szlovákia

Autós üldözés után gázolt halálra a vonat egy fiatal férfit – éjszaka valaki felgyújthatta a kocsiját

2024.11.14.

Életét vesztette egy fiatal férfi Szlovákiában azt követően, hogy kedden üldözőbe vették a rendőrök, majd miután futva próbált elmenekülni, elgázolta egy vonat - írja a parameter.sk.

A rendőrség a Facebook-oldalán közölte, hogy Sekule községben (Senicai járás) gyorshajtáson értek egy Opel Astrát. Miután a sofőr a felszólítások ellenére nem volt hajlandó megállni, a rendőrök üldözőbe vették.

Fotó: Szlovák Rendőrség/Facebook

Az autós Moravský Svätý Ján irányába menekült, a vasúti sínek felett húzódó hídon viszont minden bizonnyal elvesztette uralmát az autó felett és nekiütközött a szemből érkező Škoda Fabiának, amit egy 65 éves nő vezetett.

Az Opelből kiugrott a 26 éves sofőr, valamint 29 éves utastársa, és elkezdtek a közeli sínek felé rohanni. Csakhogy épp arra haladt egy személyvonat, annak vezetője pedig nem tudott időben lefékezni, amikor a síneken meglátta a fiatal sofőrt. Az eset során a férfi halálos sérüléseket szenvedett.

Mint kiderült, a sofőrt korábban eltiltották motorgépjárművek vezetésétől. A mozdonyvezető szervezetében nem állapítottak meg alkoholt. A rendőrség közlése szerint a helyszín dokumentálása során egy pisztolyt is találtak. Egyelőre vizsgálják, hogy „valódi” fegyverről van-e szó, aminek birtoklásához engedély is kell.

Ezzel viszont még nem ért véget a történet: az éjszakai órákban ismét a baleset helyszínére riasztották a rendőröket, ugyanis elkezdett lángolni az otthagyott Opel. Egyelőre vizsgálják a tűz keletkezésének az okát, de nem kizárt, hogy gyújtogatásról van szó.

A rendőrség vizsgálja a baleset és a tűzeset körülményeit, emellett halálokozás ügyében indított nyomozást.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....