buszbaleset

Halálos áldozatai vannak az M3-as autópályán történt buszbalesetnek

2026.08.16.

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.

Janasóczki Attila elmondta: egy lengyel rendszámú busz vasárnap 1 óra körül borult fel az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalán a mezőkeresztesi lehajtó után. A baleset következtében legalább tíz ember megsérült, többen elhunytak. A mentés jelenleg is folyik - közölte. A szóvivő elmondta, az autópálya érintett szakaszát a helyszínelés és műszaki mentés idejére lezárták. A forgalmat Mezőkeresztesnél terelik le, és Emődnél lehet visszatérni az autópályára.

A katasztrófavédelem vasárnap 3 órakor azt közölte, hogy a tűzoltók eddig harmincöt embert mentettek ki a buszból, több utas a jármű alá került. A korábbi tájékoztatásuk szerint ötvenhét utas és két sofőr ült a turistabuszon. Közölték, a huszonnégy tonnás autóbusz mozgatásához civil daruk is a helyszínre tartanak. A tűzoltók a daruk megérkezéséig próbálják a hátsó tengelyt annyira megemelni csörlőzéssel, hogy ki tudják emelni az alatta lévő embereket. A helyszínre melegedőbusz, valamint Lengyelországból egy mentesítő járat is elindult - írták.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI megkeresésére azt közölte, hogy a tömeges baleseti protokollnak megfelelően számos mentőegységet a helyszínre riasztott. Megerősítették, hogy a balesetben több ember életét vesztette. A további sérültek ellátása és kórházba szállítása folyamatban van - írták.

Kép: MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....