Ferrari

Az ágaskodó paripa ihlette stílusban épült meg a Ferrari új dizájnközpontja

2019.06.09.
Maranello vörös paripáinak jellegzetes jegyeit hordozza magán a Ferrari új dizájnközpontja, amely elképesztő gyorsasággal, alig több mint egy év alatt készült el - írja a legtekintélyesebb olasz autós szaklap internetes kiadása, a quattroruote.it.
 
A Centro Stile egy négyszintes, 1600 négyzetméter hasznos alapterületű, merész formavilágú épület. Itt, az új imázsközpontban születik meg és indul hódító útjára az összetéveszthetetlen formavilágú Ferrari dizájn. A mintegy száz fős tervező csapat több mint tíz nemzet szakembereiből áll, akiknek átlagéletkora 35-36 év. "Íme, ez az otthonunk, ahol most mindannyian nagy, funkcionális nyitott terekben dolgozhatunk, és a "virtuális szobában" megvitathatjuk elképzeléseinket, konfrontálhatunk a mérnökökkel - magyarázza Flavio Manzoni, a Stílusközpont vezetője. A Centrum elkészülte óta első  alkalommal engedett betekintést belső világába. Igaz, ezt is jelentős korlátozásokkal, hisz a készülő modellek minden részlete hétpecsétes titok. 
 
 
Az épület szerkezetét úgy tervezték meg, hogy a homlokzat kettős borítású legyen. Kívülről háromszög alakú a mintázata, amely több mint 3000 váltakozó elemből, üvegből és aranyozott alumíniumból áll össze. A cél kettős. Egyrész, hogy elrejtse a belső teret a kíváncsiskodó szemek elől, ugyanakkor  garantálja az ideális fényviszonyokat.Vannak teraszok is, amelyek közül az egyik a prezentációs teremben található, ahol egy 12 méteres képernyőn, amolyan virtuális giga-tervezőasztalon vetítik ki az elkészült terveket  természetes fényviszonyok közepette. 
 
 
Itt, az épületben mindent szigorú biztonsági előírások védenek, az üres laptól a referenciamodellekig,  ideértve a nyers terveket, amelyek még nem tartalmazzák a  műszaki-technikai követelmények miatti megkötöttségeket és a homologizációs elvárásokat. Ezek már egy következő szakaszban,  az Advanced design részlegben nyerik el végső állapotukat"  - mondja Manzoni, aki hűséges művészi-építészeti ars poeticájához­: a vonalak tiszta stílusának megőrzéséhez. "Az alapvető formavilág, az időtlen mesterművek kialakítása a dolgunk" - mondja. 
 
 
Az új Stílusközpont ad otthont a Tailor Made program tereinek is. Itt zajlik az igényes ügyfelek részvételével az általuk megrendelt Ferrarik testreszabása. A klienseket egy háromfős csapat, köztük a személyes dizájner kíséri végig a tervezési folyamat során három tematikus részlegben, ahol végülis kiválasztják, melyik stílust vegye fel leendő autójuk. A Scuderia a személyre szabott versenystílus. Az Inedita: modern technológiai újítások, új anyagok. Vagy a Classica: hagyományos stílus, Maranello időtlen öröksége. 
 
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....