Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

Az agresszív közlekedés ellen kampányol a NÚSZ Zrt.

2020.05.13.

Idén is csatlakozik „A Közlekedési Kultúra Napja” elnevezésű rendezvénysorozathoz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ). A Közlekedéstudományi Egyesület szervezésében megvalósuló programban minikampányokkal, társadalmi akciókkal, figyelemfelhívó kisfilmekkel és videópályázattal vesz részt a vállalat, melyekkel a legfiatalabbakat is igyekszik megszólítani.

– A koronavírus-járvány és a terjedésének lassítása érdekében hozott szigorú korlátozó intézkedések természetes módon sok emberben okozhatnak feszültséget, a korlátozások fokozatos enyhítésével pedig várhatóan egyre többen közlekednek majd és használnak valamilyen járművet. A közlekedésben résztvevőknek ezért most minden eddiginél jobban kell figyelniük egymásra – mondta Bartal Tamás, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója.

A NÚSZ Zrt. ezért a Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat idei üzenetéhez, „A biztonságé az elsőbbség!” szlogenhez igazodva rövid animált videókkal hívja fel a figyelmet a türelmes és együttműködő közlekedés fontosságára. A videókat a társaság YouTube csatornáján lehet megtekinteni, azokat a NÚSZ Zrt. a Facebook és az Instagram oldalán is népszerűsíti.

A vállalat videópályázatot is hirdet általános és középiskolai tanulók számára „Hogyan vezetnek a szüleid?” címmel. A megmérettetés célja a fiatalok alkotásra és majdan a közlekedési szabályok betartására ösztönzése. A videópályázat keretében két korcsoportban, minimum 15, maximum 60 másodperc hosszúságú videókat várnak. A pályamunkákat a jelentkezőknek a YouTube-ra kell feltölteniük, és a pályázatot 2020. augusztus 20-án éjfélig kell beküldeniük e-mailben a kommunikacio@nemzetiutdij.hu címre. A legjobb alkotások beküldőinek nyereménye egy-egy Apple iPhone SE készülék. A pályázat további részleteiről a NÚSZ honlapján lehet tájékozódni.

Ezzel párhuzamosan a Közlekedési Kultúra Napjától, május 11-től kezdődően a NÚSZ számos más módon és felületen keresztül hívja fel a figyelmet a kulturált közlekedés fontosságára. A cég online közvélemény-kutatást indít az erőszakmentes közlekedésről, a vezetés közbeni mobiltelefon-használat veszélyeire figyelmeztet rendszerüzeneteiben, valamint a médiában is figyelemfelkeltő üzenetekkel jelentkezik.

Figyelj másokra, figyelj a sávváltásra! (videó): https://youtu.be/MakckbzncJE

Az autópályán is vezess biztonságosan! (videó): https://youtu.be/k7GGEWnPTNg

Hogyan vezetnek a szüleid? (videópályázat): https://youtu.be/jM1hkzRaI1c

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Brands Hatch-ben, a brit autó- és motorsport egyik ékszerdobozában folytatódik a brit Forma–3 (....
2026.09.24
A Porsche néhány éve még szinte mindent az elektromos átállásra tett fel, most azonban újraosztja a....
2026.09.24
Június végén bemutatták az Audi 1001 lóerős szupersport hibridjét, most pedig a márka....
2026.09.24
Megtéveszti az algoritmust és a rendszáma is felismerhetetlen a kamerák előtt.   ..
2026.09.24
George Russell, a Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Bakuban zajló Forma-1-es Azeri....
2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..