közlekedés

Az Air France járatainak legalább a fele nem száll föl a sztrájk miatt

2014.09.15.

– Az Air France légitársaság gépeinek legalább a fele nem száll fel hétfőn a pilóták sztrájkja miatt – 3 budapesti járta is érintett –, de az arány nyolcvan százalékra is emelkedhet a nap folyamán – közölte a pilóták egyik szakszervezete, amely hosszú konfliktusra számít.

A pilóták többségi szakszervezete, az SNPL szeptember 15. és 22. közöttre hirdetett sztrájkot, a második legjelentősebb szakszervezet, a SPAF pedig szeptember 15. és 18. között szólít fel munkabeszüntetésre. A késések és a fennakadások elkerülésére a légitársaság előzetesen törölte több járatát és arról személyesen tájékoztatta az érintett utasokat (a hétvégén 65 ezer SMS-t küldtek szét), arra kérve őket, hogy halasszák el az útjukat, ingyenesen váltsák vissza vagy cseréljék át később időpontra a jegyeiket.

A hétfőn délelőtti járatinformációk szerint a budapesti járatok közül két ide érkező és egy induló járatot törölt az Air France. Az Air France vezetősége úgy látja, hogy a sztrájk első napján a járatok fele fog közlekedni, miután a pilóták 60 százaléka lépett sztrájkba. A pilóták viszont "fekete hétfőt" ígértek. A SPAF szóvivője, Julien Duboz, a SPAF szóvivője szerint a járatok 80-85 százalékát kénytelen lesz a légitársaság a nap folyamán törölni, az SPNL hasonlóan nyilatkozott, miután az ő adataik szerint hétfőn a pilótáknak mintegy 75 százaléka nem állt munkába. "Mi úgy látjuk, hogy kedden még rosszabb lesz a helyzet, szerdára pedig patthelyzet fog kialakulni" – közölte Jean-Louis Barber, a szakszervezet elnöke.


A pilótákat az Air France fapados légitársasága, a Transavia fejlesztése aggasztja, ami miatt hetek óta tárgyalások folynak a szakszervezetek és a vezetőség között. Az Air France jövőre jelentős fejlesztéseket tervez a fapados légitársaságnál, új járatok és bázisok nyitásával, ahol helyi szerződések alapján kívánják a pilótákat foglalkoztatni. A szakszervezetek viszont azt követelik, hogy az Air France-nál és a Transaviánál foglalkoztatott pilótáknak egységes, francia munkaszerződése legyen. A vezetőség szerint viszont a Transaviánál dolgozók szerződésének a fapados légitársaság működési feltételeihez kell alkalmazkodnia.

A tárgyalások hétfőn délelőtt 10 órától folytatódnak a vezetőség és a szociális partnerek között. Az Air France becslése szerint a munkabeszüntetés napi 10-15 millió euró veszteséget fog okozni a légitársaságnak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....