biztosító

Az alkuszok szerint is első a Generali

2015.05.15.

A MABIASZ (Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége) a Generali Biztosító szolgáltatásainak minőségét az alkusz-kapcsolattartás, a termékpaletta, az alkuszok számára létrehozott webes felület (Portál), az adminisztráció és a kárrendezés terén első helyezéssel díjazta. Márta Róbertet, a Generali alkusz és dealer értékesítési igazgatóját pedig különdíjban részesítette a szövetség.

2014 kiemelkedően sikeres év volt a Generali számára az alkuszokon keresztüli értékesítésben is: „az egy évvel korábbi eredményeinket 40 százalékkal szárnyaltuk túl, a piaci átlagot pedig közel tízszeresen az új szerződésekre vonatkozóan. Mindez hosszú távú, tudatos és hatékony építkezésnek, valamint a folyamataink fejlesztésének, az értékesítési tevékenységünk tudatosabbá tételének is köszönhető” – mondta Ilics László, a Generali Biztosító biztosítási üzletmenetért felelős vezérigazgató-helyettese.

Ezen sikeres stratégia mentén a Generali kiváló kapcsolatot ápol alkuszpartnereivel, az ügyfelek igényeire szabható, minőségi termékeket és szolgáltatásokat kínál, a háttérben zajló adminisztratív folyamatai hatékonyak és gördülékenyek, kárrendezése pedig kimagasló. Mindezt a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége is díjazta: immár negyedik alkalommal ismerte el a Generali tevékenységét a legjobb minősítéssel az alkuszok összesített értékelése alapján.

„Ez a díj azt jelenti számunkra, hogy partnereink elégedettek a Generalival, amire büszkék vagyunk, és amiért a jövőben is mindent megteszünk” – tette hozzá az elismerés kapcsán Ilics László. 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....
2026.09.22
A Volvo Cars igazgatótanácsa Klaus Zellmert nevezte ki a vállalat elnök-vezérigazgatójává. ..