Hankook

Az Auto Bild szerint a Hankook téligumija a spórolás bajnoka

2015.10.23.

A Hankook vadonatúj téli gumiabroncsa, az i*cept RS² már kiállta az első próbát. A kompakt és középkategória specialistáját az Auto Bild, Európa legnagyobb példányszámban eladott autós magazinja független tesztnek vetette alá, és 50 különféle profil közül az „Auto Bild 2015-ös év spórolás bajnoka“ címmel jutalmazta. A nedves, havas valamint száraz útviszonyok melletti biztonsági kritériumok terén nyújtott nagy teljesítmény mellett az új Hankook Winter i*cept RS² a versenytársakhoz viszonyítva különösen alacsony gördülési ellenállásának köszönhető rendkívüli üzemanyag-takarékosság, illetve a kivételes futásteljesítményéből következő kiemelkedő ár-teljesítmény arány terén szerzett pontokat. Az új Hankook Winter i*cept RS² már most kapható a szokásos méretekben, 14 és 17 hüvelyk között.

A Hankook prémium gumiabroncsgyártó legfrissebb téligumi generációja a hideg évszakban elengedhetetlen biztonsági kritériumok terén nyújtott kiváló teljesítmény mellett rendkívül gazdaságos is. Az Auto Bild által a 2015-ös év „Spórolás Bajnokaként“ (Auto Bild 40. Szám, 2015. október 2., 50 profil minden abroncsmárkától, VW Polon tesztelve, 185/60 R 15 T méretben) ünnepelt új Hankook Winter i*cept RS2 Európa legnagyobb példányszámú autós magazinja által végzett független téli gumiabroncs tesztben a teljes mezőnnyel szemben képes volt bizonyítani, különösen a környezet és fenntarthatóság  kritériuma tekintetében.

"Az olyan tulajdonságok, mint az üzemanyag-hatékonyság és a környezeti erőforrások kímélése, a gumiabroncs-vásárlás során is egyre nagyobb figyelmet kapnak" - mondta Tony Lee, a Hankook európai értékesítési és marketing vezetője. "Új fejlesztésű téli gumiabroncsunk azt jelzi, hogy a korszerű, nagy teljesítményű téli gumiabroncsok ma már a fogyasztók fenntarthatósággal támasztott igényeit is képesek teljesíteni. Ebben az összefüggésben örülünk a független teszt eredményének, és az új Hankook Winter i*cept RS² abroncsunk által elnyert „Auto Bild Spórolás Bajnoka 2015“ címnek."

A Hankook Winter i*cept RS2 abroncsot a nyugat- és közép-európai hideg évszakban uralkodó időjárási körülmények között nyújtott rendkívül egyenletes teljesítményhez tervezték. Különösen nagy eloszlású nano-szilika futófelületi keverékkel, valamint új fejlesztésű sztirol-butadién kaucsukkal készül. Ezzel biztosított, hogy a futófelület alacsony hőmérséklet mellett is mindig rugalmas maradjon. A gumiabroncs talajjal érintkező felületének ebből következő megnövekedése biztosítja a kiváló vonóerőátviteli és fékezési teljesítményt, különösen az átmeneti évszakokra jellemző hideg hőmérsékletek és nedves útviszonyok mellett is. A Hankook Aqua-Slant technológiája alapján készült, futásirányba kialakított gumiabroncs-profil hatékonyabb víz- és latyakkiszorítást tesz lehetővé, többek között a futófelület hosszirányú és keresztirányú profilozásának hatékonyabb együttműködésének köszönhetően.

A Hankook Winter i*cept RS2 futásirányba állított V-profilján a mintázati elemek száma az előző változathoz képest 28 százalékkal nőtt. A mintaelem-élek meghosszabbításával együtt a havas úton nyújtott vonóerőátvitel jelentősen javult. A speciális jéglammellák és a karomszerűen kialakított 3D-s mintaelemélek jobb kanyarvételi illetve vonóerőáviteli jellemzőket biztosítanak havas útfelületen. A teljes futófelületen elrendezett 3D-s lamellák pedig sima útfelületen növelik a vonóerőátvitelt és a fékteljesítményt, illetve a menetstabilitást és oldalvezetést is a hideg évszakban jellemző útviszonyok között, amennyiben az általános kezelhetőséget optimalizálja a maximális élezőhatásnak és a mintaelemek minimálisra csökkentett mozgásának köszönhetően, ami kedvezően hat az abroncs kopására is.

Az Winter i*cept RS2 optimalizált kontúrja a talajnyomás még egyenletesebb eloszlását, illetve a talajjal érintkező felületnek a hagyományos termékekhez viszonyított 5%-os növelését tette lehetővé. Ennek köszönhetően a fékteljesítmény nedves és száraz útfelületen tovább javult. Az abroncs oldalfalának és peremének megerősített területe közvetlen kormányzási reakciót valamint kormányzási visszajelzést biztosít, illetve pontosabb oldalvezetést tesz lehetővé száraz utakon is.

Az új Hankook Winter i*cept RS² városi kisautóktól kezdve a kompakt és középkategóriás gépkocsikon át  a kombi limuzinok és családi egyterűek számára is elérhető. Speciálisan a közép- és kelet-európai hideg évszakban uralkodó klimatikus körülményekhez fejlesztették ki, és jelenleg 165/70 R 14 és 225/45 R 17 között 19 különböző méretben kaphatóT és H sebesség index-szel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....