autókölcsönzés

Az autókölcsönzés fellendülésében bízik az Avis

2014.05.20.

– Az autókölcsönző piac fellendülésében bízik az Avis Autókölcsönző, amely bővítette munkavállalói létszámát és új, vidéki irodákat is nyitott a közelmúltban.

A cég az idén 5-6 százalékos árbevétel-növekedést tervez a tavalyi 1 milliárd 162 millió forintos bevétel után – közölte az Avis kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az Avis Autókölcsönző 2013-ban 10 százalékkal növelte munkavállalói létszámát.

Áprilisban tovább bővítette országos hálózatát, a váci és tatabányai iroda megnyitásával jelenleg 13 városban, 14 helyszínen érhetőek el a szolgáltatásai. A cég elsősorban az üzleti ügyfelek részéről tapasztal kereslet növekedést, de a magánszemélyek bérletei is nőttek az előző évekhez képest. A személyautók mellett a minibuszok kölcsönzése is népszerű. A megrendelői igények a minőségi szolgáltatásnyújtás irányába tolódtak el, és a forgalom alakulásában egyre nagyobb szerepet játszanak a vidéki irodák – ismerteti a piaci tendenciákat Haraszti Géza, az Avis Autókölcsönző magyarországi vezetője a közleményben.


Az Avis az idei év első négy hónapjában a belföldi és külföldi bérleteknél is forgalomnövekedést könyvelt el. A belföldi bérbeadások száma 28 százalékkal, a reptéri mintegy 4 százalékkal nőtt, a külföldi foglalások 20 százalékkal nőttek. Az Avis Autókölcsönző 1969 óta van jelen Magyarországon. A folyamatosan megújuló, több mint 350 darabból álló gépjárműparkjában megtalálhatók 15 márka személyautó modelljei, továbbá 9 fős minibuszokat is kínál. A flotta átlagéletkora 6 hónap.

Az Avis cégcsoport világszerte 165 országban 5200 autókölcsönzőt működtet. Magyarországon három vállalattal van jelen: az Avis Autókölcsönző, az Avis Lease és az Avis Budget Group Business Support Centre összesen több mint 800 főt foglalkoztat.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....