e-autó

Az e-autók program keretösszegének öthatodát már megpályázták a vállalatok

2025.03.12.

Meghaladta a 25 milliárd forintot a beérkezett igénylések összege a hazai cégek flottáinak zöldítését ösztönző kiírásban. A több mint 5500 jelentkező háromnegyede már megítélt támogatással és megkötött szerződéssel rendelkezik, a nyertesek nagyjából felének mostanra ki is fizettek összesen 9,5 milliárd forintot. A 30 milliárd forintos keretösszegű programban március végéig lehet még támogatási kérelmeket benyújtani - hívta fel a figyelmet szerdai Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

Emlékeztetnek: a hazai vállalatok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz vásárlásához kérhetnek járművenként 2,8-4 millió forint állami hozzájárulást. A lehívható összeg a járműkategóriához és az akkumulátor teljesítményéhez, a támogatható darabszám pedig a foglalkoztatotti létszámhoz igazodik. Egy cégre összesen akár 64 millió forint pályázati forrás juthat.

Személygépkocsikból eddig több mint ötezerhez kértek támogatást a cégek. A beérkezett igénylések száma már az 5500-at, a teljes járműmennyiség pedig a 6400-at közelíti. A legkeresettebb kategória a személyautóké, de az eddig beérkezett pályázatok alapján kisteherautókból is mintegy 1400 találhat gazdára.

A minisztérium kifejtette: a tiszta és csendes járművek élhetőbbé teszik településeinket, üzemeltetésük-karbantartásuk olcsóbb fenntartóik számára. A legnagyobb szennyezők közé tartozó közúti közlekedés zöldítése fontos szerepet tölt be a klímacélok elérésében.

A szektor károsanyag-kibocsátása a korábbi folyamatos emelkedést megfordítva tavalyelőtt 7 százalékkal csökkent Magyarországon.

Az elektromos gépjárművek iránti érdeklődés emelkedését jól mutatja, hogy minden korábbinál több tisztán elektromos gépkocsi állt munkába idén februárban. Az elmúlt hónapban 2124 jármű kapott zöld rendszámot, ezzel megdőlt a havi forgalomba helyezések rekordja. Tavaly több mint 22 ezer darabbal nőtt a leginkább környezetkímélő flotta, amely hamarosan eléri a tízszeres bővülést az évtized elejéhez képest - összegezte az Energiaügyi Minisztérium.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....