rali

Az eddigi legélvezetesebb szakaszon Szalayék kilencedikek

2015.05.15.

Több, mint 24 percet gyorsultak, ami rengeteg, és immár számukra is majdnem 100 km/órás átlagsebességet (!) jelent. Az egyiptomi világkupa-futam, a Fáraó-rali negyedik szakasza rendhagyó módon megegyezett a másodikkal (néhány nappal a rajt előtt találtak egy archeológiai leletet az eredeti szakasz területén, ezért kellett változtatni), így a versenyzők felmérhették, mennyit jelent, ha másodszorra mennek végig ugyanazon a pályán – még ha az 343 kilométeres is. Nos, mindenki fejlődött – igaz, ki többet, ki kevesebbet.

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Laklóth Aladár a 24 perc 28 másodperccel a legtöbbet javulók közé tartozott.

„Ez volt az eddigi legélvezetesebb szakasz. Úgy éreztem nagyon gyorsan megyünk, egyszer sem hibáztunk, nem tévedtünk el, mégsem tudtunk senkit sem megelőzni, ami kissé fájó pont számomra. Hogy így is egy helyet javítottunk? Nagyon sajnálom, hogy Adam Malysz felborult, igazán jó versenye volt eddig” – mondta Szalay, aki kilencedikként végzett a szakaszon, és az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást.

Érdekességképpen elmondta, hogy egy 343 kilométeres pályát – akárhányszor megy végig rajta az ember – képtelenség megjegyezni, viszont a nyomok, amelyeket két napja hagyott a mezőny, sokat segítettek. „Volt egy köves szakasz, ahol első alkalommal is odaütöttük az autó jobb elejét, és most is, de a dűnéken abszolút semmi gondunk sem volt. Az utóbbi napok pályáinak teljesítése után újra le kellett vonnom a tanulságot, hogy a Mokka nagyon sok mindent, szinte mindent kibír” – tette hozzá Szalay.

S hogy milyen tanulságot hozott a mért szakasz a navigátor számára?

„Maga a pálya elvileg nem tartogatott különösebb meglepetést, hiszen szerdán ugyanezen mentünk, mégis muszáj volt nagyon figyelni, mert a tempó sokkal gyorsabb volt. És ha gyorsabbak vagyunk, rövidülnek a távolságok, hamarabb jönnek a jelek az itinerben. Ez az, amire utaltam a verseny elején is, hogy meg kell szoknom, itt sokkal nagyobb a tempó, mint otthon az országos bajnokságon” – nyilatkozta Laklóth. Amihez Szalay csak annyit tett hozzá, egyre jobban összeszoknak régi-új navigátorával, akivel 2002-ben megnyerték a Fáraó-ralit.

FÁRAÓ-RALI, A VK 4. FUTAMA

4. szakasz, Tibnija–Szitra–Tibnija (össztáv: 457 km, ebből szelektív szakasz: 343.2 km). Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Mini All4) 3:02:39, 2. Varela, Gugelmin (brazil, Toyota Hilux) 1:40 p h., 3. Vasziljev, Zsilcov (orosz, Mini All4) 4:14 p h., ...9. Szalay Balázs, Laklóth Aladár (magyar, Opel Mokka) 31:59 p h. Az összetettben: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel 11:12:30, 2. Vasziljev, Zsilcov 10:01 p h., 3. Al-Radzsi, Gottschalk (szaúd-arábiai, német, Toyota Hilux) 10:55 p h., ...9. Szalay, Laklóth 2:22:44 ó h. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..