Great Wall

Az egyik nagy kínai autóipari cég EU-s gyártás tervével foglalkozik

2019.09.13.

A Great Wall Motor kínai járműgyártó azt fontolgatja, hogy az Európai Unióban nyit gyárat, ehhez azonban először évi legalább 50 ezerre kell növelnie európai autóeladását.



Wey tanulmányautó a Frankfurti Autószalonon

A cég elnöke szerdán a Reuters hírügynökségnek azt mondta, hogy kezdetben Kínában gyártott autókat exportálnak majd az EU-ba, az első járművek WEY márkájúak lesznek, de szállítanak majd teljesen és részben elektromos autókat is. A vállalatvezető hozzátette, hogy ha évi 50 ezer fölé szökik a Great Wall eladott autóinak a száma, akkor fontolóra veszik egy autógyár létrehozását az Európai Unióban.

A Great Wall, amely Kína legnagyobb városi terepjáró (SUV) gyártója, külföldi terjeszkedésének részeként júniustól kezdett autókat gyártani az oroszországi Tulában. Kezdetben évi 80 ezer autó készül majd a tulai gyárban, a termelést később évi 150 ezerre tervezik felfuttatni. Tulában a Great Wall Haval F7 modelljét kezdték el gyártani.

A Great Wall Motor az egyike annak a néhány kínai autógyártónak, amely eladásának növekedéséről számolt be az első nyolc hónap alapján. A cég 624 ezer autót értékesített, 5,79 százalékkal többet az egy évvel korábbinál.

A Forbes globális kétezres vállalati listáján a Great Wall Motor a 842. helyen áll, piaci tőkeértéke 12,1 milliárd dollár, az 1984-ben alapított cég csaknem 63 ezer embert foglalkoztat.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.01
Az Audi Q3 mindig is fontos modell volt a márka számára. Kompakt SUV-ként méretben ugyan nem a....
2026.07.01
A hétvégén rendezik meg a Hungaroringen az International GT Open elnevezésű versenysorozat....
2026.07.01
Az Egyesült Államokban évek óta hiányzik a szövetségi szintű szabály arról, ki férhet hozzá az....
2026.07.01
Az Autós Nagykoalíció (ANK) nyolcadik alkalommal hirdeti meg az Év Magyar Autója díjakat. Nagy....
2026.07.01
Július elsejétől tovább bővül Budapest és az agglomeráció éjszakai közösségi közlekedése - írta....
2026.07.01
GT kombiként hivatkozik legújabb, Európában is bemutatott modelljére a kínai prémium márka. ..
2026.07.01
Egy régi ismerős ötletről is egyeztetnek a Forma–1 résztvevői a következő motorszabályok kapcsán: a....
2026.07.01
Az a sofőr, aki lakott területen 50 helyett 122 km/órával száguldott, 312.000 forint bírságra....
2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....