európai piac

Az elérhetetlen autók, motorok

2015.09.19.

Aki ma Magyarországon vagy bárhol az Unio területén új autót szeretne vásárolni, olyan elképesztő kínálattal szembesül amelyet - divat hasonlattal élve - legfeljebb a legnagyobb olasz outlet-ekben találhat meg. Míg néhány évtizeddel ezelőtt a nagy márkák is csak néhány modellel voltak jelen, addig ma márkánként is akár több tucat modell közül válogathatunk, kényünkre-kedvünkre, meg persze a pénztárcánk szabta korlátok között. Nem csak az autó választék lett óriási de az internet forradalma azt is lehetővé tette, hogy bármikor megkukucskálhassuk, hogy kedvenc márkáink más kontinenseken mivel csalogatják vevőiket. Így azután hiába a megszámlálhatatlanul sokféle, itthon kapható autó mégis előfordul, hogy valami elérhetetlenre vágyunk. Olyasmire, amit esetleg nem feltétlenül az ára miatt nem kaphatunk meg, hanem mert valamilyen rajtunk kívül és felettünk álló globális piaci döntés értelmében Európában nem forgalmaznak. 

Összeszedtem néhány olyan - általam legalábbis - vágyott járműtípust, amely nekünk európaiaknak tiltott gyümölcs. 

Képre kattintva galéria nyílik!

A Honda japán belpiacos mini autóival az ugynevezett kei car-okkal, korábban már egy egész cikkben is külön foglalkoztam (http://www.autoszektor.hu/hu/content/kei-caraz-uj-szerelem) annyira cukik. Ráadásul a hírek szerint abszolut esélytelen, hogy valaha is elérhetővé váljanak az öreg kontinensen. Maradjunk is egy kicsit a Hondáknál, csak Japánból szörföljünk át - mármint a neten - az Egyesült Államokba. Számomra kissé érthetetlen, hogy a Honda egyszerre sármos és praktikus családi egyterűje az Odyssey miért nem kapható itthon Európában. Igazán zseniális, tágas és kényelmes autó amely minden bizonnyal az európai egyterű vásárlók körében is népszerű lenne. Ráadásul azért is érthetetlen a hiánya, mert jelenleg a Honda semmilyen más egyterűt sem forgalmaz Európában. Egy ideig elérhető volt Magyarországon ma már csak az amerikai Honda oldalon nézegethetjük a japán gyártó öko, hibrid, sport kupéját a CR-Z-t amelyre állítólag itthon nem volt igazán kereslet. Hát nem tudom.... Talán rosszkor volt rossz helyen, mert minőségi esztétikai és árbeli kifogás nem nagyon vetődhetett fel vele szemben.

Nem vagyok egy nagy motoros de van a Hondának két igazán bájos kis motorja is amely - szerintem - nagyon hiányzik a magyar, európai piacról. Az egyik a Zoomer amely, kitudja miért Amerikában Ruckus néven elérhető. Aki igazán vágyik egy ilyen kis bájos járműre szerintem konténerben haza is hozathatja. A másik Európában elérhetetlen Honda motor a világ minden idők legnagyobb darabszámában, több mint nyolcvan millió példányban elkelt Honda Cub, amely, különböző piacokon Innova és Wave neveken is felbukkan. Itthon azonban hiánycikk.

Nissan. Nyilván vannak olyan óriás autóik amelyek nem feltétlenül az európai piacra és utakra valók de, hogy a kis doboz formájú, meseautó külsejű, de emlett rendkívül praktikus és vicces Cube-t miért nem hozzák Európába ...nem tudom. 

Lassan Magyarország is a pick-up-ok hazája, elképesztő mennyi Ford Ranger-t látni az utakon. Szerintem a GMC is megvethetné immáron a lábát, legalább legkisebb pick-up-jával a Canyon-nal amely dögös és brutális de azért egy számmal mégis kissebb a klasszikus amerikai és tényleg nem Európába való óriás pick-up-oknál.

Apropó Ford. A legendás amerikai-angol-német márka már hosszú ideje azon dolgozik, hogy összefésülje globális kínálatát: ennek keretében jelent meg Amerikában a Fiesta, a Focus, a C-max és a Transit. Mi európaiak pedig ennek köszönhetjük a Mustang-ot és hamarosan az Edge nevű nagyon formás dzsippet. Ha szabadna javasolni érdemes lenne a Flex és az Explorer terepjárókat is elérhetővé tenni kontinensünknek. 

Képre kattintva galéria nyílik!

Végül, de legkevésbé sem utolsó sorban egyik legkedvesebb autótipusomnak a Fiat 500-nak is van egy olyan változata, amely - paradox módon - csak az USA-ban elérhető, ahol egyébként még csak néhány éve vetette meg a lábát az olasz márka. Ez pedig nem más mint az 500-as tisztán elektromos változata, az e jelű modell, amely nem csak környezetbarát de olyan dögös külsejű mintha egy Abarth lenne.

Képre kattintva galéria nyílik!

Azután van egy autó, amelyet ma még megvásárolhatunk de 2016-tól már sehol a világon, kivéve Olaszországban. Ez pedig a trendi női autók ikonja a Lancia Y, amely egyébként most ünnepli 30 éves szülinapját. Ebből az alkalomból még utoljára megújjul, visszahúzódik szülőhazájába Olaszországba és - sajnos - a hírek szerint egy-két év múlva a Lancia márkával együtt befejezi dicsőséges pályafutását. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....