Budapest Airport

Az európai légiközlekedési problémák Budapesten is éreztetik hatásukat

2022.06.30.

Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak; a problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat - közölte a Budapest Airport csütörtökön az MTI-vel.

A repülőtér-üzemeltető jelezte:  a Liszt Ferenc repülőtér járatai közül viszonylag keveset, hetente 10-et, 15-öt törölnek üzemelési okokból. Előfordul, hogy a fölhalmozódott késések miatt a fogadó repülőtér az utolsó járatot már nem tudja fogadni, így az már nem is száll föl, máskor pedig azért nem indulnak el gépek, mert a földi kiszolgálás akadozik, vagy sztrájkolnak a dolgozók.

A közleményben felhívják a figyelmet: indulás előtt érdemes tájékozódni, hogy szükség esetén időben át lehessen jelentkezni másik járatra. A menetrendi változások a Budapest Airport honlapján is követhetők, az utasok viszont nem a reptér üzemeltetőjével, hanem a légitársaságokkal állnak szerződésben, ezért járattörlés és késés esetén a légitársaságokkal kell felvenniük a kapcsolatot.

A közleményben kitértek arra is, hogy értékelték a vasárnap éjszaka kialakult helyzetet, amikor a lassú poggyászkirakodás miatt több órát kellett várniuk az utasoknak, akiktől egyúttal elnézést kértek. Azt ígérik, hogy mindent megtesznek a hasonló helyzetek elkerülésére. Hozzátették, hogy napi szinten egyeztetnek a földi kiszolgálókkal, és igazodnak a folyamatosan változó helyzethez.

A magyar főváros repülőterén jelenleg nyugalom van, az indulás előtti várakozási idő nem nőtt, utasbiztonsági ellenőrzés során most is legfeljebb 10 percet kell várakozni - írták. Továbbra is ajánlott indulás előtt 2 órával korábban érkezni rövid távú járatok esetén, tengeren túli repülésnél viszont 3 órát javasolnak. Parkolóhelyet érdemes előre foglalni, mert a nagyobb forgalomban nehezebb helyet találni - tették hozzá.  

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....