autópálya

Az idei matrica-divat: havi helyett megyei

2015.06.13.

Átalakította a vásárlási szokásokat a megyei e-matrica bevezetése, az adatok szerint a havi e-matricából csaknem 30 százalékkal kevesebbet vettek az autósok január 1-je és június 10-e között, mint a tavalyi év hasonló időszakában - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.

A NÚSZ tájékoztatása szerint tavaly június 10-éig 788 ezer havi e-matrica fogyott, míg ebben az évben 559 ezer. Az alkalmi úthasználathoz és a tranzitforgalom számára leginkább megfelelő heti (10 napos) matricából tavaly ugyanebben az időszakban 3,1 millió, idén mintegy 3 millió kelt el, tehát itt nincs lényeges változás.

Az év elején bevezetett éves megyei e-matricából több mint 1,1 milliót vettek eddig az autósok. Az adatok szerint az országos éves matricából is több fogyott az idén, 286 ezer, míg a tavalyi év hasonló időszakában 226 ezer. A jogosulatlan úthasználat aránya a díjrendelet januári módosítása után 3,7 százalékos volt, de a tavaszi hónapokban már csökkenő tendenciát mutatott, 2,3-2,6 százalékos volt a bliccelés - ismertette a NÚSZ.

Díjkötelessé vált szakasz a főváros határában. Ráharaptak a megyei matricákra

Az útdíjfizetési szolgáltató tájékoztatásában emlékeztetett: mivel a hazai gyorsforgalmi utak többsége díjkötelessé vált, ezért az autópályát vagy autóutat jelző tábla szinte kivétel nélkül a fizetős szakasz kezdetét is jelöli. A főváros környékén a fizetős szakaszok kezdetére ezen felül kiegészítő tábla is utal. A tájékoztató táblák az M1, M3, M7 Budapestről kivezető szakaszain az utolsó díjmentesen használható csomópont előtt figyelmeztetnek arra, hogy milyen távolságot követően következik a fizetős autópálya-szakasz.

Az M0-s autóúton az irányjelző táblák informálnak a díjköteles útvonal kezdetéről az arra való ráhajtás előtt, így az autósok a díjköteles szakasz előtti utolsó csomópontnál elhagyhatják az autóutat. Február 1-jétől egyes szakaszokat díjmentesen lehet használni. A megyei matrica hatálya a megye közigazgatási határán túl a megyét követő első csomópontig érvényes. A díjköteles úthálózatról érdemes tájékozódni a nemzetiutdij.hu oldalon, ahol az országos térkép és a megyei térképek is megtalálhatók - tanácsolja a szolgáltató.

A NÚSZ felhívta a figyelmet arra is, hogy a hétnél több utas szállítására alkalmas személygépkocsik, valamint a legfeljebb 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömegű tehergépkocsik és a lakóautók a januártól bevezetett D2-es díjkategóriába tartoznak. Ha a fizetős útszakaszokon a D2-es kategóriába tartozó járművekre D1-es kategóriában váltanak e-matricát, az a szabályozás értelmében jogosulatlan úthasználatnak minősül.

Az új U díjkategóriába tartoznak a D2 és a B2 díjkategóriába sorolt járművek által vontatott pótkocsik (utánfutók). Ilyenkor a vontató járműre és a vontatmányra is meg kell váltani az e-matricát. Az e-matricát a jogszabály értelmében minden esetben előre, a díjköteles szakaszra való felhajtás előtt kell megvenni, az akár néhány perccel később megvett e-matrica jogosulatlan úthasználatnak minősül és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után - figyelmeztetett a NÚSZ. (MTI)

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....
2026.08.15
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.15
Bemutatkozott a Ferrari CZ26, a maranellói gyártó Special Projects program keretében készült új,....