SAIC Motor

Az MG 07 megkapja a Momenta legfejlettebb vezetéstámogató rendszerét

2026.05.19.

Az MG új modellje, a MG 07 az elsők között kapja meg a Momenta legfejlettebb önvezető technológiáját.

 A Pekingi Autószalonon a sanghaji SAIC Motorhoz tartozó márka bejelentette, hogy az autó a Momenta R7 rendszerével érkezik, amely egy megerősítéses tanuláson alapuló „világmodellre” épül, és egy dedikált MI-chipre, az Xheart X7-re támaszkodik.

A két német autóipari óriás, a BMW és a Mercedes is a Momenta kínai technológiai céget választotta az autóiba építendő ADAS rendszerek fejlesztéséhez. A Mercedes-Benz 130 éves múltra visszatekintő történetében ez az első, hogy egy kínai cégtől szerez be kulcsfontosságú fejlett technológiát.

Miközben az R7 rendszert eredetileg a 300 ezer jüan (kb. 15 mFt) feletti, prémiumkategóriás modellekhez társítják, az MG ezt a technológiát alacsonyabb árszegmensű modellekben is elérhetővé teszi.

Autópiaci szakértők szerint a Momenta R7 méltó versenytársa a világ legfejlettebb vezetéstámogató rendszereinek, köztük  a Tesla FSD V14 rendszerének. Az R7 architektúra ugyanazt a filozófiát követi, mint a Tesla rendszere: az autó nem előre programozott szabályok alapján működik, hanem képes egy komplex, folyamatosan tanuló modell segítségével értelmezni a környezetét.

A Momenta szerint az R7 rendszer mögött jelentős adat- és számítási háttér áll. A vállalat több mint 100 millió kilométernyi vezetési adatot gyűjtött össze, valamint több mint egymillió ritka, úgynevezett „long tail” forgalmi szituációt használt fel a modellek tanításához.

Ide tartozik, hogy a kínai közlekedési környezet különösen összetett, a gyalogosok, a kétkerekű járművek és a logisztikai forgalom nagy sűrűsége miatt sokkal több változatos helyzetet kell kezelni, mint az Egyesült Államokban.

A rendszer egyik fontos előnye a gyors fejlesztési ciklus: az R7 modell egy-egy tanítás utáni finomhangolása akár 2–3 órán belül elvégezhető, míg a teljes tanulási ciklusok néhány napot vesznek igénybe. Ez lehetővé teszi a szoftver heti rendszerességű frissítését, így a jármű képességei folyamatosan fejlődhetnek.

Ezzel az önvezető technológiával felszerelt járművek száma jelenleg mintegy 80 ezer körül mozog, de 2026 végére 200 ezer darabra növekedhet, hosszabb távon pedig akár 10 millió feletti flottával számolnak.

Ami pedig az  MG 07 modellt illeti, az autó alacsony építésű, fastback kialakítású karosszériát kap, keret nélküli ajtókkal és kupés vonalvezetéssel. A járműbe integrált LiDAR-érzékelők lesznek, ami az önvezető funkciók egyik kulcseleme.

Az autó először 2026 februárjában tűnt fel tesztelés közben Kínában, majd márciusban a SAIC hivatalosan is előzetest mutatott belőle, megerősítve, hogy a márka újgenerációs elektromos stratégiájának része lesz.

A végleges műszaki adatok egyelőre nem ismertek, de az eddigi információk alapján egyértelmű, hogy a MG 07 nem csupán egy új modell, hanem stratégiai lépés is: a SAIC célja, hogy a fejlett önvezető technológiát szélesebb körben, elérhetőbb szinten kínálja, miközben közvetlen kihívást intéz a szektor legnagyobb szereplői felé.

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....
2026.08.14
Az Alpine tanácsadója, Flavio Briatore szigorítana a költségvetési limiten annak érdekében, hogy a....
2026.08.14
Köszönhetően a kínai állami ipari minisztérium fotóinak, máris láthatjuk, hogy milyen lesz a Smart....
2026.08.14
A Kánya Repülő Klub alelnöke, Buzás Ádám nagy kihívás elé néz, a Magyar válogatott keret tagjaként....
2026.08.14
Összeszedtük a japán prémiummárka legkisebb példányszámban gyártott modelljeit, amelyek között....
2026.08.13
Vendég: László Márk kenéstechnikai szakmérnök, az IGOL hivatalos magyarországi importőre ..
2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....