OPEC

Az olajexportálók meghosszabbították a kitermelés korlátozását

2017.05.26.

- Az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportálók kilenc hónappal, jövő március végéig meghosszabbították a kitermelés csökkentéséről szóló, június végén lejáró, eredetileg fél évre szóló megállapodást.

A Bécsben tartott egyeztetések sorát a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) küldötteinek a tanácskozása nyitotta. A közel öt órán át tartó megbeszélés eredményéről hivatalos bejelentés nem volt. A szervezeten kívüliek tanácskozására siető kuvaiti olajügyi miniszter közölte egy újságírói kérdésre, hogy "igen, megszületett a megállapodás, a termelésvisszafogást kilenc hónappal meghosszabbítja az OPEC".


A szervezeten kívüli olajexportálókkal (Non-OPEC) a megbeszélés közel egy órán át tartott és délután fél hatkor az iráni olajügyi miniszter bejelentette, hogy a Non-OPEC tagjai csatlakoztak az OPEC döntéséhez. Az OPEC 13 tagállama és a kartellen kívüli 11 nagy olajkitermelő ország tavaly decemberben állapodott meg arról, hogy az októberi szinthez képest január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül.

Az OPEC és a szervezeten kívüli olajexportáló országok következő közös ülését november 30-án tartják Bécsben. Az OPEC délelőtti ülésén döntés született még arról, hogy 14. tagként felveszik Egyenlítői-Guineát. A közép-afrikai ország napi olajtermelése 300 ezer hordó körüli, ami az egyik legkisebb az 1960-ban alapított szervezet tagjai között. Percekkel azután, hogy a Non-OPEC országok is rábólintottak a kőolajtermelés visszafogásának kilenc hónappal történő meghosszabbítására, az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1,68 dollár (3,11 százalék) csökkenéssel 52,28 dolláron állt.


Szakértők szerint csalódást okozott, hogy az OPEC és a Non-OPEC "csak" a termelés szinten tartásáról döntött, holott sok elemző az első félévinél nagyobb termelésvisszafogást várt. Szerintük ugyanis azzal, hogy a kőolaj ára 50 dollár fölé emelkedett, nyereségessé vált és újraindult a palaolajtermelés az Egyesült Államokban.

Ez pedig azt jelenti, hogy miközben további kilenc hónapig az OPEC és a szervezeten kívüliek nyomott szinten tartják a termelésüket abból a célból, hogy a világpiacon felhalmozódott olajfelesleg eltűnjön, ezzel egy időben az amerikai olajtermelés felpörög, ami azzal a veszéllyel járhat, hogy a bécsi megállapodás nem hozza meg a várt eredményt.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.06.11
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a taxis szervezetek egyaránt támogatják egy olyan....
2026.06.11
A közösségi média és az autóipar mezsgyéjén születik meg egy új automárka Kínában: még az idén....
2026.06.11
Egyelőre ismeretlen okból történt a tragédia, amelyben két gyermek és egy felnőtt meghalt.   ..
2026.06.11
A motorkerékpárok blokkolásgátlója (ABS) az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács (ETSC) szerint....