elismerések

Az Onyx Műhely díját a BMW Group Magyarország adta át az idei Dining Guide Év Étterme Gálán

2024.06.07.

Június 3-án kiosztották az év egyik legkiemelkedőbb hazai gasztronómiai eseményén a legjobb éttermeknek járó elismeréseket. A budapesti Várkert Bazárban megrendezett Dining Guide Év Étterme Gálán az Év Étterme 2024-es díjat a SALT Budapest nyerte el, míg a rendezvény egyik főtámogatójaként, a BMW Group Magyarország az Év Innovatív Konyhája különdíjat az Onyx Műhelynek adta át.

A Dining Guide tesztelői ebben az esztendőben is közel 500 vendéglátóhelyet látogattak meg, hogy összeállítsák Magyarország TOP 100 étteremkalauz 2024-es kiadványát és felállítsák a legjobb vendéglátóhelyek aktuális toplistáját. Idén azonban az az Év Étterme díj nyertesét az eddigi gyakorlathoz képest másképp választották ki.  Immár nem a top 10-es lista legmagasabb pontszámmal rendelkező étterme érdemelte ki a díjat, hanem az a legjobb tíz közé jutott étterem, amely több szempont figyelembevételével a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta. Alapos mérleglés után ennek a kategóriának az első helyezettje a SALT Budapest lett 2024-ben.

Fotó: BMW

A mostani díjkiosztó másik fontos újdonságaként kiemelt figyelemben részesültek a fenntartható gondolkodású éttermek, aminek köszönhetően először osztották ki a gála történetében az Év Fenntartható Étterme Díjat. Ezt az elismerést a zebegényi Natura Hill Vendégház és Étterem vehette át.

Dining Guide Év Étterme Gála egyik főtámogatójaként és a hazai gasztronómia elkötelezett pártolójaként, a BMW Group Magyarország az Onyx Műhelyt elismerő, az Év Innovatív Konyhája díjat adta át. A vállalat részéről a rangos kitüntetést Pócs Zsuzsanna marketingvezető nyújtotta át a győztesnek. Emellett a márka, a közel 900 fős rendezvény sikeres megvalósításához a VIP vendégek számára biztosított shuttle-szolgáltatással járult hozzá a BMW 7-es, i7-es és XM luxus-modellekből álló 13 autót számláló flottájával. Továbbá az érdeklődők a sportautós menetteljesítménnyel, összetéveszthetetlen kisugárzással és a páratlan exkluzivitással rendelkező  BMW M850i Gran Coupé-val is közelebbről megismerkedhettek az este folyamán a helyszínen.

A gálát Gundel Takács Gábor vezette, a díjakat pedig Jókuti András, valamint a Dining Guide szponzorai adták át. Ebben az esztendőben az alábbi vendéglátóhelyek kapták az elismeréseket:

•      Az Év Alternatív vendéglátóhelye a balatoni Buborék Csopak lett.

•      Az Év szerethető étterme díjat a tavaly decemberben nyílt Goli étterem nyerte.

•      Az Év Koktélbárja a Múzsa Bár lett.

•      Az Év Cukrászdája díjat a Málna The Pastry Shop nyerte el.

•      Az Év Sommelier-je díját Rácz Imre, a Spago Budapest by Wolfgang Puck sommelier-je vehette át.

•      Az Év Éttermi Cukrásza díját Szűcs Árpád, a Kollázs Brasserie & Bar cukrásza nyerte el.

•      Az Év Innovatív Konyhájának járó különdíjat az Onyx Műhely vehette át.

•      Az Év Ifjú Séf Tehetsége Pohner Ádám, az Iszkor Mályinka fiatal séfje lett.

•      Az Év Séfje 2024-ben Rosenstein Róbert, a Rosenstein étterem séfje lett.

•      A 2024-es év Dining Guide Életműdíját Nyíri Szása, az Arany Kaviár társtulajdonosa és séfje vehette át.

•      Az Év Fenntartható Étterme díját a zebegényi Natura Hill Vendégház és Étterem vehette át.

•      Az Év Szállodája díjat a Matild Palace A Luxury Collection Hotel nyerte el.

•      A The Best of The Best díjat a Stand Étterem vehette át.

•      A Dining Guide Év Étterme 2024-es díját a SALT Budapest étterem nyerte el kiemelkedő teljesítményéért.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.19
Két vízsugárral kellett oltani a lángokat – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság....
2026.04.19
Nem akar csillapodni a vágyakozás egy kiváló állapotú Hachi-Rokuért a nagy világban, úgyhogy a....
2026.04.18
A 2026-os FIA Hosszútávú Világbajnokság vasárnap az Imola 6 órás versennyel veszi kezdetét, a....
2026.04.18
A húsvéthétvégén a melegebb időjárással elindul a motoros szezon Ausztriában is. A....
2026.04.18
A kilencvenes évek közepén a Peugeot 306 kabrió reklámfilmje nagy sikert aratott, pedig nem a....
2026.04.18
Három nap, közel harminc támogató és csaknem 150 résztvevő – ezekkel a számokkal írta be magát a....
2026.04.18
Összeütközött egy személyautó és egy kisbusz szombaton 14 óra körül az M1-es autópálya 53-as....
2026.04.18
A légzsákrendszer hibája miatt az Egyesült Államokban rendelték el a visszahívási akciót egy....
2026.04.18
A Zsigó Antal pilótát is foglalkoztató AZ Cars csapat szerezte meg a hétvégi NLS4 futam pole....
2026.04.18
Merész dizájn és maximális személyre szabhatóság jellemzi a Pekingi Autószalonon bemutatkozó 4....