orosz autópiac

Az orosz autóalkatrész-piac is „elkínaiasodott”

2023.11.11.

A jelek szerint nemcsak a jármű-kereskedelemben, hanem az alkatrészpiacon is meghatározó szerephez jutottak a kínai termékek Oroszországban.

A kínai alkatrészgyártók régóta értékesítik termékeiket az orosz piacon, de az export nagy lendületet kapott, miután az európai, japán és dél-koreai márkák tavaly jórészt kivonultak az ország piacáról Oroszország ukrajnai inváziója, illetve a Nyugat által foganatosított szankciók következtében.  

Az orosz autópiac egyik legnagyobb problémája lett emiatt az autóalkatrész-hamisítás, miután a szankciók tavaly jelentősen megnövekedett az autóalkatrészek ára. Emellett nehéz helyzetbe kerültek az európai modellek forgalmazói, nem tudtak beszerezni a gyártóktól hivatalos szoftveres támogatásokat, az alkatrészszállítás időtartama pedig hosszúra megnyúlt. Így kerülhettek szerepbe a kínai termékek.

Vitalij Koliszov, az Avtodok autótörténet- és információ-lekérdező szolgálat kereskedelmi igazgatója szerint a kínai termékek ma már az orosz alkatrészpiac mintegy hatvan százalékát uralják. A kínai vállalatok különböző országok legkülönfélébb márkáihoz gyártanak pótalkatrészeket, a kifejezetten kínai autókhoz való tartozékok hányada pedig csupán háromszázalékos.

A kínai márkák eladásai tavaly – ugyancsak a nyugatiak távozásával – lódultak meg. Míg a háború kitörése előtt, 2022 elején az autók tíz százaléka volt kínai, előrejelzések szerint az idei év végére a részesedésük hatvan százalék felé nő, két éven belül pedig a kínai autóipar gyakorlatilag „lenyeli” az orosz autópiacot, kilencven százalékos részt hasít ki belőle.

Koliszov felhívta a figyelmet arra, hogy a német és dél-koreai márkák anno az orosz piacon meghatározott stratégiát követtek, például központi autóalkatrész-raktárakat létesítettek. A kínai vállalatok viszont másként tevékenykednek, egyelőre nem szervezték meg az autóalkatrészek megfelelő mennyiségű szállítását, ezért sokat kell rájuk várni.

Autóipari szakértők arra figyelmeztettek, hogy a Kínából származó autók még sok fejtörést okozhatnak leendő tulajdonosaiknak amiatt, hogy az alkatrészek utánpótlása nem nő olyan gyorsan, mint az autók eladása.  Még az olyan „öreg motorosok” is, mint a Chery és a Geely, amelyek „európai módon”, komolyan veszik a járműveik értékesítés utáni szervizelését, rendszeresen szembesülnek nehézségekkel az alkatrészellátásban, ami részben azzal magyarázható, hogy a megnövekedett kétoldalú forgalom miatt túlterheltek a két országot összekötő vasútvonalak.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....