luxusautó

Az új Mercedes-Benz S-osztály titkai – 1. rész

2020.11.08.

A stuttgarti luxusautó vadonatúj nemzedéke felülírja mindazt, amit a kényelemről és a biztonságról eddig gondoltunk.

2021 elején kerül piacra a Mercedes S-osztály hetedik nemzedéke, a W223, amelyből már nem készül majd kupé és kabrió, csak limuzin, az viszont többféle tengelytávval és AMG, Maybach, valamint Pullman verzióban is. A W223 karosszériája megnőtt elődjéhez, a W222-höz képest. de nem jelentősen: az alapmodell hossza 5,4 centivel, a hosszú tengelytávúé 3,4 centivel nyúlt meg (most 517,9, illetve 528,9 centiméteresek), a tengelytávok 7,1, illetve 5,1 centivel hosszabbak, ezért még a korábbinál is bőségesebb (2,4 centivel) a lábtér a második sorban. Nőt a szélesség és a magasság is, előbbi 5,5, utóbbi 1,2 centivel, a csomagtartó 530 helyett már 550 literes. Egyébként a kategóriájában piacvezető W222-ből hat év alatt 500 ezret adtak el, ennek 90 százalékát hosszú tengelytávú változatban, jó eséllyel az újnál is ez lesz az arány.

A lágy vonalvezetés, a hivalkodásmentesen elegáns formavilág és a lebegő C-oszlop ismerősek lehetnek a régi S-osztályról, de az új W223-as merészebb hűtőmaszkot, keskenyebb fényszórókat és immár vízszintes hátsó lámpákat kapott, utóbbiak nagyon hasonlítanak a CLS lámpáira. Kétféle kilinccsel gyártják az autót: a hagyományos helyett lehet felárért olyan elektromosakat is kérni, amelyek menet közben visszahúzódnak az ajtó síkjába, így az S-osztály alaktényezője (cw) akár 0,22 is lehet, ami világrekordnak számít a szériaautók között.

A stuttgarti luxusautó a moduláris MRA platform második generációjára épül, amely 60 kilóval könnyebb és jelentősen merevebb a réginél, ráadásul már elektromos hajtás fogadására is képes (a 700 km hatótávú villanyos verzió EQS néven, egyedi dizájnnal egy éven belül mutatkozik be). Már a karosszéria több mint 50 százaléka alumíniumból készül, ennek ellenére az S-osztály tömege így is megnőtt elődjéhez képest a gazdagabb felszereltség miatt (kb. 55 kilóval), az alapfelszereltségű S500 4Matic menetkészen azonban még épp megáll 2 tonna alatt.

 

Elvezeti magát

A W223-as S-osztály abból a szempontból is fontos mérföldkő a Mercedes történetében, hogy ebben mutatkozik be a 3-as szintű önvezető rendszer, amelyet 2021 második felétől Németországban már legálisan lehet majd használni autópályákon, 60 km/h-s sebességig, torlódások során. A Drive Pilot lehetővé teszi, hogy bizonyos helyeken és forgalmi szituációkban a vezető elengedje a kormányt akár huzamosabb ideig is, azzal a feltétellel, hogy amikor a kocsi jelzi a kormányon lévő LED-ekkel, hogy visszaadja az irányítást, akkor képes legyen azt azonnal visszavenni.

Szintén az önvezetés témakörébe tartozik a Park Pilot nevű rendszer, amely bizonyos fejlett infrastruktúrájú (AVP – Automated Valet Parking) parkolóházakban lehetővé teszi, hogy a sofőr az autóból kiszállva, egy mobiltelefonos applikáció segítségével parkolja le az autót. Ez már az önvezetés negyedik szintje, az S-osztály ugyanis magától képes megtalálni az üres helyeket és be is tud állni rájuk, induláskor pedig kiáll, és felveszi a vezetőt a bejáratnál.

Fontos innováció a Digital Light nevű új LED fényszóró, amely oldalanként 1,3 millió pixeles felbontással rendelkezik azért, hogy a szokásos adaptív funkciókon és távfény-asszisztencián kívül ábrákat tudjon kivetíteni az úttestre. Például egy közelgő útépítésre markoló szimbólummal figyelmezteti a vezetőt, de felhívja a figyelmet a közelgő közlekedési lámpára, a behajtani tilos és a stop táblára is. Útkarbantartásnál a szűkítéseknél vetített vonallal jelzi az autó szélességét, ami megkönnyíti a manőverezést, és arra is képes, hogy az út szélén álló gyalogosokat szúrófénnyel emelje ki a sötétből.

Milyen belül?

Természetesen a világ legjobb autójának tartott S-osztály esetében a belső tér talán még nagyobb jelentőséggel bír, mint a méltóságteljes külső. Szakított a szélesvásznú kialakítással a Mercedes, a műszerfal helyén egy 12,3 colos, 3D funkciós kijelzőt találunk, a középkonzolon pedig egy álló formátumú 11,9 colos OLED képernyőt, amely már a klímavezérlést is megkapta. A famintázat vonalaihoz illeszkedő aluberakásokkal díszített, nyitott pórusú fabetétek a gondosan megkomponált, 250 LED-del dolgozó aktív hangulatvilágítással elképesztő atmoszférát teremtenek a beltérben, amely a sok fabetét miatt a luxusjachtokat idézi.

Beülés után a kocsi arcfelismeréssel vagy ujjlenyomat-leolvasással azonosítja a sofőrt, és előhívja a korábban elmentett beállításait az üléstől a tükrökön át a műszerfal megjelenítési stílusáig. A fotelszerű, hűtő-fűtő, masszírozós első ülések darabonként 19 villanymotort tartalmaznak, ami jól jelzi a komplexitásukat. Összesen 10-féle masszázsprogram választható a relaxációstól a lávakövesig, utóbbiban a légkamrák felfúvódását az ülésfűtéssel kombinálja a rendszer. A légkamrák közelebb vannak az ülőfelülethez, mint korábban, így a masszírozásuk is jobban érezhető. Hátulra ötféle üléskonfiguráció közül lehet választani, felárért a két különálló üléshez járó puha fejtámla-párnák is lehetnek fűtöttek. Sofőrös üzemmódban természetesen az első utasülés hátulról is mozgatható, akár előre is dönthető.

Ez az első S-osztály, amely képes fogadni interneten keresztül „over the air” frissítéseket, és amely megkapta az A-osztályban debütált MBUX fedélzeti menürendszert, igaz, jelentősen továbbfejlesztett formában. A rendszer számítási kapacitása a másfélszerese a régi S-osztályénak. Az MBUX-nek köszönhetően az analóg gombok és kapcsolók száma 27-tel csökkent a W222-höz képest, most már szinte minden funkciót a központi érintőképernyőn kell kezelni, de gesztus-és hangvezérlés is lehetséges, minden ülésről. A tetőablak kinyitásához elég a kezünket a tető irányába mozgatni és magunk felé húzni egy pillanatra.

 

A „Hé, Mercedes” megszólításra feléledő digitális személyi asszisztens még többet képes tanulni és még természetesebb beszélgetést képes folytatni az utasokkal, mint az első generációs MBUX rendszerrel felszerelt modellekben, ezen kívül képes elmagyarázni az autó bizonyos funkcióinak működését, akár a hátul ülő utasok számára is. Sőt, az MBUX már az okosotthonok vezérlésére is képes, így az S-osztály utasai már a hazaúton beállíthatják otthonuk hőmérsékletét, világítását, rolóit és egyéb, távolból vezérelhető elektromos berendezéseit a beépített internetkapcsolat segítségével. Sőt egyes piacokon, például Kínában még ételt is rendelhetnek hazulra az MBUX-en keresztül, egyszerű hangutasítások segítségével.

Kitalálja a gondolatainkat

A belső kamerák és a tanulékony algoritmus segítségével az MBUX felismeri az utasok fej- és kézmozgásából, valamint testbeszédéből azok szándékait, és felkészül rájuk a jármű különböző funkcióival, amitől az lehet a bent ülők érzése, hogy a Mercedes kitalálja a gondolataikat. Például, ha hátranéz a sofőr, automatikusan lemegy a hátsó szélvédő sötétítő rolója. De a belső kamerával azt is felismeri az autó, ha egy gyerekülés van az első utasülésen, de még nincs bekötve rajta a biztonsági öv.

A kétféle Head up display közül a drágább minden korábbinál nagyobb területen képes adatokat vetíteni a szélvédőre, és már kiterjesztett valóságot is használ, például a navigációs nyilakat pontosan a valódi utcák helyére vetíti a vezető számára, és a vezetéstámogató rendszerek jelzéseit is megjeleníti. A modern moziprojektorok technológiáját használó újgenerációs HUD képe 77 colos monitornyi méretben jelentik meg virtuálisan az autó előtt 10 méterrel, 1,3 millió pixeles felbontásban.

Felárért 30 hangszórós, 1750 watt teljesítményű, 4D-s Burmester csúcshifit is lehet rendelni, amelynek különlegességei az első ülések háttámláiba integrált mélynyomók és hangszórók. A high-end hangrendszer azért 4 dimenziós, mert a mélyhangok rezgéseit maga az ülés továbbítja az utasoknak, így jobban érezhetők a basszusok, szinte akusztikus masszázst kap a felsőtest. Minden ülésnél külön-külön beállítható az ily módon továbbított hangok intenzitása, a Drivetainment funkció pedig azt jelenti, hogy külön a vezetőülésre rá lehet irányítani a csak a sofőrnek szóló, a navigációs vagy az infotainment rendszertől érkező hangjelzéseket és utasításokat.

Két 11,6 colos monitort tettek a hátsó üléssorhoz, az első ülések háttámlájára szerelve, de van itt egy kivehető tablet is, amely a kocsin kívül is használható. Ezeken szintén az MBUX menürendszer fut, és ezekkel is bele lehet nyúlni az autó néhány beállításába. Természetesen a négyzónás klímaberendezés képes ionizálásra, illatosításra és többszintes szűrőrendszerrel is rendelkezik.

A cikk hamarosan folytatódik a második résszel, amelyben a hajtásláncokat, a futóműtechnológiát és a biztonságot vesézzük majd ki.

Képek: Daimler AG

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Drámai pillanatokat élt át egy anya és hároméves gyereke, miután utóbbinak odacsukta a lábát a....
2024.04.17
Ahogy minden évben, idén is személyes élményekkel jelentkezünk majd a Rally Croatia-ról, azaz....
2024.04.17
Eddigi legnagyobb projektjébe vágott bele az Autistic Art Alapítvány annak érdekében, hogy egy....
2024.04.17
És egyetemistákkal együtt tervezték.   ..
2024.04.17
Állványon elhelyezett és menet közbeni sebességmérő eszközzel is dolgoztak BRFK XVIII. Kerületi....
2024.04.17
Lássuk azokat az ikonikus autótípusokat, amiket sikerült a modern korba is sikerrel átültetni. ..
2024.04.17
Éves összevetésben 7 százalékkal nőtt az autóipari termelés az első negyedévben - derül ki a....
2024.04.17
Új kiskereskedelmi koncepció hirdetett meg a Toyota, amelynek jegyében megújulnak és gyökeresen....
2024.04.17
- A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak összehasonlíthatósága érdekében....
2024.04.17
Nyugat-Európában már egyre gyakoribb, és 1-2 éven belül itthon sem lesz ritka, hogy a kereskedők....