mini

Az új MINI lett a jövő klasszikusa

2014.10.25.

Az Auto Bild Klassik olvasói az új MINI-t választották meg „A jövő klasszikusának” a kis- és kompakt autók szegmensében. Ez vezetett ahhoz, hogy a brit modell friss generációja megkapja az „Arany Klasszikus Kormánykerék” díjat is.

Nagyon kevés autó mondhatja el magáról, hogy olyan tulajdonságokkal van felvértezve, amelyek egyértelműen megkülönböztetik őt az adott kategória többi résztvevőjétől, miközben már a „megszületését” követő korai szakaszban lehetősége van örök klasszikussá válni. Az új MINI-ben minden adott ehhez: a márka hagyományai iránti tisztelet, a prémium kisautó szegmens "Eredetijeként" elfoglalt aktuális státusz, valamint az iránymutató technológia.

Az olyan, MINI által fémjelzett alapelvek, mint az intelligens helykihasználás és a gokartos vezetési élményhez elengedhetetlen, agilis vezethetőségi tulajdonságok még 55 évvel az ős Mini debütálása után sem vesztettek semmit vonzerejükből. Az egyedi dizájn, az autentikus stílus és a jellegzetes vezetési élmény időtlen minőségbeli jellemzők.


Az „Arany Klasszikus Kormánykerék” díjat immáron ötödik évben ítélték oda. A díj az Auto Bild Klassik autós szaklap olvasói szavazásának eredményein alapszik, amelyen a magazin olvasói számos kategóriában nevezik meg kedvenceiket, így többek között „Az év klasszikusa”, „Az év felfedezettje”, „Az év újjáépítése” és „A jövő klasszikusa” kategóriákban is. A díjazottak között így nem csupán az autótörténelem mérföldkövei, a látványosan restaurált járművek és az utókor számára lelkiismeretesen megőrzött egzotikus példányok szerepelnek, de olyan aktuális modellek is, amelyek irányt mutatnak a jövő járműgenerációinak.

Az „Arany Klasszikus Kormánykerék” díj már a második elismerés, amivel az új MINI-t hasonló témában illették: néhány hónappal ezelőtt az etalon kisautó harmadik generációja megnyerte a Motor Klassik szakmagazin olvasói szavazását is. Akkor az autó szintén hasonló kategóriában győzött, elnyerve „A jövő klasszikusa” címet.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....