Bemutató

Az új Multivan startra készen: a Volkswagen Haszonjárművek bemutatja a nagyszabású frissítés első részleteit

2026.04.17.

Négy évtizeddel ezelőtt mutatták be a Multivant. Öt generáción át a családi, szabadidős és üzleti felhasználásra egyaránt alkalmas, sokoldalú modell igazi bestsellerré vált. A jelenlegi változat minden eddiginél sikeresebb Multivan: 2025-ben 31 százalékos növekedéssel, 38 700 darabos értékesítéssel felülmúlta az összes korábbi évet. Most pedig már a legendás Bulli továbbfejlesztett változata áll rajtra készen – élesebb formavilággal, új színekkel és keréktárcsákkal.  A Volkswagen Haszonjárművekkel elsőként pillanthatjuk meg az új Multivan dizájnját.

 


Fotó: VW

Ikonikus frontrész: Az új Multivan frontrésze következetesen az ikonikus elődök DNS-ét követi – ugyanakkor dizájnját, ahogy a Bulli esetében mindig, most is újraértelmezték, és ezzel még inkább a jövőhöz igazították. Az eddigieknél hangsúlyosabban két szegmensre tagolódik a lökhárító és a hűtőrács környéke, ez pedig az új Multivan szélességét emeli ki. Vizuális szempontból meghatározóak az újratervezett LED-es fényszórók, az ugyancsak új fénygrafikával.

Új színek és keréktárcsák: A külső színek palettáját is újragondoltuk. Most először matt fényezés is elérhető lesz. Különösen elegáns a „Candy fehér uni” / „Szürkésbarna metál” kéttónusú fényezés, amely a három új Bicolor fényezés egyike. Emellett a Volkswagen Haszonjárművek újratervezte a 17 és 18 colos könnyűfém kerekeket is. A Bulli-rajongók körében különösen népszerű, 19 colos „Halmstad” könnyűfém kerék is átesett némi módosításon.

 

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....