Skoda Fabia

Az új Škoda Fabia R 5 még a tapasztalt ralipilótát is fellelkesíti

2015.03.08.

Még a tapasztalt ralipilótát, Jan Kopeckýt (CZ) is fellelkesíti az új ŠKODA Fabia R 5. A 33 éves cseh versenyzőnek az FIA Rali Európa-bajnokságban (ERC) és az FIA Ázsiai-csendes-óceáni Ralibajnokságban (APRC) aratott történelmi kettős győzelme után új kihívás, hogy részt vehet az új raliautó fejlesztésében. A ŠKODA gyári pilótája, Kopecký és navigátora, Pavel Dresler (CZ) fontos tagjai a ŠKODA Motorsport tesztcsapatának.

 „A ŠKODA márkánál sok, számos különféle országból érkezett mérnök tökéletesen dolgozik együtt egy nagyon jó csapatban. Biztos vagyok abban, hogy ezek a fiúk ismét egy első osztályú raliautót állítanak majd a rajtvonalra. Legalábbis az eddigi tapasztalataim az új Fabia R 5 versenyautóval nagyon pozitívak” – mondta Kopecký. A cseh pilóta a január 28-án ünnepelt 33. születésnapja körüli időszakot azzal töltötte, hogy különféle felületű pályákon tesztelte a ŠKODA legújabb ralireménységét. A tervek szerint az elkövetkező napokban és hetekben további tesztek következnek az új Fabia R 5 volánja mögött Európa-szerte.

Az FIA szabályzatának megfelelően az új versenyautót egy 1,6 literes turbómotor hajtja. Kopeckýt lenyűgözi az összkerékhajtású autó erőteljes gyorsulása: „Óriási élmény vezetni ezt az erős turbómotorral hajtott, teljesen új autót. Az embernek természetesen más vezetési stílust kell alkalmaznia, mert ez a technika számottevő váltást jelent a Fabia Super 2000 kétliteres szívómotorjához képest.” A Fabia Super 2000 a legsikeresebb raliautó a ŠKODA 114 éves motorsport-történelmében, amely hozzásegítette Kopeckýt történelmi győzelmeihez.

Kopecký a 2013-as Európa-bajnoki cím megszerzését követően tavaly megnyerte az ázsiai-csendes-óceáni térség kontinentális bajnokságát is. „Ez két fantasztikus év volt. A csúcspont egyértelműen 2014 volt, amikor hasznos tapasztalatokat szerezhettünk az Ausztrália és Kína közötti murvás pályákon.” A ŠKODA számára kulcsfontosságú piacot jelentő Kínában versenyezve a Kopecký/Dresler páros előkelő rekordot állított fel a cseh gyártónak azzal, hogy hat futamból hatot megnyert, és így kiválóan megvédte a ŠKODA címét a sorozatban.

Jan Kopecký az idei év első felében szeretne az új Fabia R 5 fejlesztésére összpontosítani. Az új generációs, sorozatgyártású Fabia modellen alapuló raliautó már most nagy érdeklődést vált ki az ügyfelek körében. A ŠKODA Fabia R 5 a tervek szerint 2015 közepéig megszerzi a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) homologizációját. Kopecký, aki már több mint tíz éve a ŠKODA Motorsport csapatának tagja, már izgatottan várja az új, homologizált autót: „Az új Fabia R 5 modellnek minden szükséges adottsága megvan ahhoz, hogy folytassa a ŠKODA sikertörténetét a versenysportban.”

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....
2026.09.01
Újabb baleset történt elektromos rollerrel Győr-Moson-Sopron vármegyében. Két fiatal is megsérült....
2026.09.01
Az iskolakezdés reggelén a MÁV-Volán-csoport minden járatát el tudta indítani - közölte a....
2026.09.01
Még tart a szupergazdagok lendülete, a forróságban is úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha....