reklám

Az új VW reklámban már nem szerepel a Das Auto szlogen

2016.02.06.

Ebben a hónapban indul útnak Európa és világszerte egy új wolfsburgi reklámkampány, melynek fő célja a bizalom és az értékesítési veszteség helyreállítása.

A Volkswagen új, érzelmekre ható reklámfilmjében elhagyja a korábban minden marketing terméken használt Das Auto szlogent. Az ok egyszerű: korábban az autó, a dizájn és a technológia volt fókuszban, ezentúl viszont az emberek és a velük való kapcsolat lesz a középpontban, nyilatkozta Jürgen Stackmann, a Volkswagen személyautók értékesítési vezetője. Az igazgatótanács tagja a döntés mögött álló érveket azzal summázta, hogy „nagyon sok ember számára a világon emlékek kapcsolódnak a márkához, hiszen a Volkswagen hosszú ideje része az életüknek”.

A reklámkampány indulása egybeesik az európai visszahívások megkezdésével, melynek keretén belül 8,5 millió autó érintett. „Az elmúlt hónapok eseményei a hitelességen és bizalmon ejtettek leginkább csorbát, ezért most megteszünk mindent, hogy ezt visszanyerjük” – folytatta Stackmann.

Technológia helyett emberek lesznek ezentúl a fókuszban

A tavaly szeptemberben elismert dízelbotrány következtében 11 millió autóról derült ki, hogy érintett az emissziós értékek manipulációjában, ezt követően világszerte visszaestek az értékesítési darabszámok. A múlt hónapban Angliában 14 százalékos csökkenésről adtak számot, Németországban pedig 8,6 százalékkal estek vissza az értékesítési darabszámok az előző év hasonló időszakához képest.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..