USA

Az USA 25 százalékos vámot vezet be a külföldön gyártott járművekre

2025.04.03.

Az Egyesült Államok 20 százalékos importvámot vezet be az Európai Unióval és 34 százalékosat Kínával szemben - jelentette be Donald Trump szerdán az új amerikai vámrendszert ismertetve.

Az elnök a Fehér Ház kertjében tartott ceremónián a nyilvánosság előtt írta alá a vámrendeletet, amit megelőzően csaknem egy órás beszédben érvelt a "viszonossági vámok" mellett. A gazdasági indokok között említette, hogy 2024-ben az Egyesült Államok kereskedelmi deficitje 1200 milliárd dollár volt, és elmondta: azt az évtizedes gyakorlatot kívánja megszüntetni, ami az Egyesült Államok "kihasználására" épült a külkereskedelemben.

Szavai szerint az új amerikai vámtételeket úgy állapították meg, hogy az egyes kereskedelmi partnerek által az amerikai termékekre alkalmazott vámokat és behozatalt nehezítő terheket összegezték, majd az így kapott százalékos értéket megfelezték. Hozzátette: lesz egy minimális, 10 százalékos vámtétel, amit annak az "előjognak"" az áraként említett, hogy valaki a világ legnagyobb piacán megjelenhet.

Az Egyesült Államok kiemelt kereskedelmi partnerei és szövetségesei közül az Európai Unióra megállapított 20 százalék és a Kínára kiszabott 34 százalék mellett Japán esetében 24 százalék, Indiára 26 százalék, az Egyesült Királyságra és Brazíliára 10 százalék lesz a "viszonossági vám", az Izraelből az Egyesült Államokba szállított termékek után pedig 17 százalékot kell fizetni.

Az elnök egyben megerősítette, hogy a külföldön gyártott járművek vámtétele ettől eltérő lesz, egységesen 25 százalék. (A szlovák hatásról itt írtunk.)

Donald Trump elmondta, hogy számos országból keresték meg, kivételt kérve, amivel kapcsolatban kijelentette: az amerikai vám abban az esetben csökkenhet, ha a másik fél megszünteti a kereskedelmi akadályokat az amerikai termékekkel szemben.

Az elnök felhívta a figyelmet arra, hogy az Egyesült Államokban végzett termelési tevékenységet nem terheli vám, ami ösztönzőleg hat majd az ipari befektetésekre, és munkahelyeket teremt az amerikai emberek számára.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Vendég - Kovács Bálint motorversenyző ..
2026.04.30
Növelte árbevételét 2026 első negyedévében a Renault-csoport, miközben az értékesítési darabszám....
2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....