A gyülekező kora reggel a szentesi futballpályán volt ahol felsorakoztak a korszak haszonjárművei is (Zilek, Ifák, stb). A megjelenteket csoportokra osztották és kaptunk egy Geiger-Müller számlálót. (Ebben az időben volt a csernobili atomkatasztrófa). Gyakorlóba beöltözve szétszórtak bennünket a városban, a lakosság körében nem kis riadalmat keltve. Az volt a dolgunk, hogy mérjük az atomsugárzást. Az akció nem tartott tovább 5 percnél, ezért kínunkban már a ház előtti meggyfa termését kezdtük dézsmálni. (Szegény tulaj azóta is emleget bennünket.) Dél körül összeszedték a katonákat és visszavitték az alakuló térre.

A parancsnok méltatta a hősi helytállásunkat, amikor „gőzmozdony” pöfögésére lettünk figyelmesek. Egyszer csak egy úthenger tűnt fel a láthatáron és begördült focipályára. Kiderült, hogy az úr még emlékezett a bevonuláskor fejünkbe vert instrukcióra, miszerint a parancsot nem szabad meg...ni, mert szaporodik. Pechére neki nem Zile volt, hanem úthengere. Cifra káromkodásokkal kísérve az indítókulcsot földhöz vágva mondta: vigye vissza aki kiadta a parancsot. Mint kiderült, az úr Békés-megyéből hajnalok hajnalán indult kalandos útjára. Persze az alakulat hullámzott a röhögéstől.