Forma-1

Azeri Nagydíj - Pérez nyerte a sprintfutamot, Verstappen csak a harmadik lett

2023.04.29.

A Red Bull mexikói versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj szombaton rendezett sprintfutamát.

A 33 éves pilóta mögött a pole pozícióból startoló Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg a harmadik hely a kétszeres világbajnok és címvédő Max Verstappené, Pérez csapattársáé lett. A rajtnál Leclerc megtartotta az első helyet, mögé Pérez sorolt be, a harmadik pozícióért pedig George Russell (Mercedes) keveredett nagy csatába Verstappennel. Néhány kanyar után a vb-címvédő kénytelen volt elengedni a jobb pozícióban lévő britet, aki nagyon határozott manőverekkel, ellentmondást nem tűrően támadta a dobogós helyezést.

Kisvártatva a versenybíróság beküldte a biztonsági autót, mert törmeléket kellett eltávolítani a pályáról. Néhány körrel később, az újraindításnál Leclerc jól taktikázva az élen maradt, de nem sokáig, Pérez ugyanis a célegyenesben hamarosan könnyedén megelőzte őt. Verstappen már az újraindításnál azonnal visszavette a harmadik helyet Russelltől, és üldözőbe vette Leclerc-t, de nem tudott támadási pozícióba kerülni, így meg kellett elégednie a dobogó alsó fokával.

A bakui verseny az idei naptár első sprintfutamos hétvégéje, ennek a lebonyolítása azonban a csapatokkal történt egyeztetést követően módosult. Az új rendszerben szombaton délelőtt külön időmérő edzést tartanak, amely a délutáni rövid viadal rajtsorrendjét határozza meg. A sprintfutamon az első nyolc helyezett szerez világbajnoki pontokat, a győztes 8, a második 7, a harmadik 6, a negyedik 5, az ötödik 4, a hatodik 3, a hetedik 2, a nyolcadik pedig 1 pontot.

Az 51 körös Azeri Nagydíjat vasárnap - magyar idő szerint - 13 órától rendezik, azon szintén Leclerc rajtol a pole pozícióból, mellőle pedig Verstappen startol majd.



    Végeredmény, Azeri Nagydíj, sprintfutam (17 kör, 101,9 km, a pontszerzők):

    --------------------------------------------------------------------------

1. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)

2. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 4.463 másodperc hátrány

3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 5.065 mp h.

4. George Russell (brit, Mercedes) 8.532 mp h.

5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) 10.388 mp h.

6. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) 11.613 mp h.

7. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 16.503 mp h.

8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin) 18.417 mp h.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....
2026.07.26
Az intézkedést az üzemanyagok hatósági árának várható emelése előtt vezették be. ..
2026.07.26
Már a kora reggeli óráktól kezdve folyamatosan érkeznek a látogatók Mogyoródra, a Hungaroring....
2026.07.26
Az osztrák MI-rendszer célja az ASFINAG  (Osztrák Autópálya Fenntartó) és az ÖAMTC (Osztrák Autklub....
2026.07.25
Alig heverte ki az autóipar a koronavírus-járványt követő félvezetőhiányt, máris újabb verseny....
2026.07.25
Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település....