Balatoni Hajózási Zrt.

BAHART: kiegyensúlyozott volt a balatoni főszezon forgalma

2026.09.04.

Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál valamivel többen, a személyhajóin 5 százalékkal kevesebben utaztak - áll a hajózási társaság MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, az augusztus eleji, tartós kánikula visszafogta a hajózási kedvet. Főként emiatt érte el a társaság három nappal később a 2 milliós utasszámot, mint 2025-ben.

A Szántód-Tihany között közlekedő kompon a nyári hónapokban 2 százalékkal nőtt a szállított járművek, míg 4 százalékkal a kerékpárosok száma a tavalyi adatokhoz képest. A komp az augusztusi hosszúhétvégén volt a legnépszerűbb, míg a kerékpárosok körében a pünkösdi hétvége bizonyult a legforgalmasabb időszaknak a közlemény szerint.

A személyhajózásról azt írják, hogy az utasforgalom 5 százalékkal maradt el a tavalyi, 820 ezrestől, ugyanakkor az esti programhajók sok esetben teltházzal futottak ki. Az előre vásárolt jegyek aránya 20 százalékról 26 százalékra emelkedett.

A közlemény kitér arra is, hogy a kiemelt balatoni események jelentős többletforgalmat generáltak a BAHART járatain. A Balaton-átúszás napján, augusztus 8-án mintegy 11 ezren hajóztak Balatonboglár és Révfülöp között. A főszezon legforgalmasabb napjainak augusztus 1-je és augusztus 22-e bizonyult, amikor egyaránt csaknem 20 ezer utas választotta a hajózási társaság járatait.

A legforgalmasabb kikötők között idén is Badacsony, Fonyód, Balatonfüred és Siófok szerepelt, a legtöbb sétahajózó pedig Balatonfüredről, Keszthelyről és Siófokról indult útnak a szezonértékelő szerint.

A családok számára elérhető kedvezmények és a megújult, kedvezőbb árú családi jegyek egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy idén eddig 180 ezer családi jegyet értékesített a társaság, ami 10 százalékos növekedést jelent a tavalyi adatokhoz képest - mutat rá a közlemény.

Fotók: Balatoni Hajózási Zrt.

A programhajókról azt írják, a gyerek-, chill- és bulihajókon összesen 26,5 ezer utas szórakozott, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Az újdonságként bevezetett Kalap Jakab gyerekkoncert-hajókra valamennyi meghirdetett alkalommal értékesítették az összes jegyet, és hasonlóan nagy népszerűségnek örvendtek a bulihajók. Augusztus 19-én és 20-án összesen 1300 vendég nézte meg a tóparti települések tűzijátékait a BAHART hajóiról.

A hajózási társaság a közleményében hangsúlyozza, a Balaton alacsony vízállása ellenére ősszel is folyamatosak a szolgáltatásaik: az utóidényi menetrend szerint 16 kikötőből indulnak menetrend szerinti járatok, míg 7 kikötőből sétahajók. A kompok reggel 7.00 és este 22.15 között biztosítanak folyamatos kapcsolatot a Balaton két partja között. A növekvő kompforgalom kiszolgálását a kompkikötők komplex megújításával segítik - teszik hozzá.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....