Légiközlekedés

Bajban a Boeing, zuhan a profit

2019.10.23.

Az egy évvel korábbi szint felére csökkent a Boeing adózott eredménye a szeptember 30-ával végződött harmadik negyedévben – közölte a chicagói székhelyű repülőgépgyártó szerdán az MTI-vel.

A társaság adatai szerint az árbevétel 21 százalékkal, 19,9 milliárd dollárra csökkent, elsősorban amiatt, hogy a 737 MAX-okra vonatkozó repülési tilalom miatt továbbra sem adhatnak át új példányokat. A negyedévben az üzemi eredmény 43 százalékkal, 1,2 milliárd dollárra, az adózott eredmény pedig 51 százalékkal, 1,1 milliárd dollárra esett.

Az év első kilenc hónapjában az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a Boeing 19 százalékkal kisebb, 58 milliárd dollár bevételt ért el, az üzemi eredménye 97 százalékkal, 229 millió dollárra esett, az adózott eredménye pedig 95 százalékkal csökkent, ami így 374 millió dollár lett.

A fő tevékenység, a kereskedelmi repülőgépek gyártása és értékesítése idén eddig 3,8 milliárd dollár veszteséget termelt szemben az egy évvel korábbi 5,8 milliárd dollár nyereséggel. A Boeing közölte továbbá, hogy 12-re csökkenti legnépszerűbb szélestörzsű gépe, a 787 Dreamliner havi gyártási számát, a 777X típus pedig a tervezettnél később, 2020 vége helyett 2021 elején kerülhet csak kereskedelmi forgalomba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....
2026.06.09
Mintegy tíz új modellnévre adott be kérelmet az olasz szabadalmi irodához a Ferrari, ebből pedig....
2026.06.09
Az elektromos rollerek használatának hivatalos szabályozására és a járművek felelősségteljes....
2026.06.09
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 09. kedd....
2026.06.08
Valódi tragédiák és szimulációik elemzéséhez speciális műszaki szakértő kell. ..
2026.06.08
A CUPRA tovább bővíti a hamarosan érkező Raval modellválasztékát: 2026 őszétől egy új, kedvező árú....
2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....