Bemutató
A focisták többsége nagy autórajongó, közülük jónéhányuknak van komoly kollekciója, olyan, amivel csak milliárdosok, olajsejkek büszkélkedhetnek.
David Beckham három éve dobta piacra közel félmillió angol fontért Aston Martin V8 Volante autóját. Ő az aki nem csak gyűjti, adja-veszi az autókat, de iparosként is beszállt a járműbizniszbe, nem is akármilyen felállásban.
Először a Jaguar kínai marketingkampányának főszereplője lett, és az F-Type kupét, az XJ-t és az XE modelleket népszerűsítette a márka követeként. Aztán jött a bomba meglepetés, hiszen az igencsak fiatal vietnami VinFast márka arcaként népszerűsítette a BMW alapokra épített Lux modelleket.
A Vietnamból kivonuló General Motors üres telephelyét 2018-ban szerezte meg a VinFast, a csarnokokban korábban Chevroleteket szereltek össze. A szerződés értelmében a továbbiakban a VinFast forgalmazza az amerikai márka autóit és alkatrészeit, valamint vállalta a szervizhálózat működtetését és egy lokális modell gyártását. A GM-mel történ megállapodás után zöldmezős beruházással új komplexumot is építettek, itt készülnek az exportra is kerülő villanyautók. A vietnami autógyárnak a német EDAG segített a termékfejlesztésben és a gyártástechnológia kidolgozásában, a telephely és az üzemek gépesítésével a thaiföldi AAPICO céget bízták meg.
Első modellpárjuk az 5-ös és X5-ös BMW alapjaira épülő Lux A2.0 szedán és Lux AS2.0 SUV. Mindkét autó motorját az osztrák AVL fejlesztette tovább: a kétliteres, négyhengeres, N20 kódjelzésű benzines turbómotor 177, illetve 230 lóerős teljesítményű, mindkettőhöz nyolcfokozatú ZF automata kapcsolódik.
Az autóipari projektre eddig 3,5 milliárd dollárt költött a VinFast, melynek jelszavai: Vietnami-Stílusos-Biztonságos-Kreatív-Úttörő.
Az észak-vietnami Hai Phong kikötő közelében 335 hektáron felépülő komplexum ötvenezer négyzetméteres présüzemében és százezer négyzetméteres festődéjében, valamint 200 ezer négyzetméteres szereldéjében 1200 robot segíti a napi nyolcszáz autós termelést.
Nem szabad félvállról venni a céget, különösen miután az USA-ban is népszerű David Beckham meglökte a vietnami járműgyártó szekerét és az amerikai piacra lépéssel megugrottak a cég részvényárai. Az elektromos autókat gyártó vietnami Vin Fast tőzsdei értéke az első kereskedési napon meghaladta az élmenőkét: a vállalat részvényei 255 százalékkal emelkedtek a New York-i Nasdaq-on, ezzel a vietnami autógyártó értéke meghaladta a 85 milliárd dollárt és beelőzte a Fordot (48 milliárd dollár), valamint a General Motorst (46 milliárd).
A tőzsdei bevezetés 39 milliárd dollárral növelte a VinFast alapító-elnökének vagyonát, egyébként Pham Nhat Vuong eddig is Vietnam leggazdagabb embere volt. A hivatalos cégbeszámoló szerint övé a vállalat részvényeinek 99 százaléka.
A VinFast 2023.első felében 11,3 ezer autót gyártott, az álmok ennél grandiózusabbak, és van mire építeni, hiszen 97 millió lakosú Vietnamban ezer emberre csak 25 személyautó jut, ezen javítana a VinFast, mely évi 300 ezer autó gyártását tervezi.
A 2018-ban alapított VinFast autó-, és motorkerékpár márka új profil a Pham Nhat Vuong által 1993-ban, Ukrajnában grundolt és a Ho Si Minh-városi tőzsdén is jegyzett Vingroup. A közel félszáz céget, áruházakat, szállodákat és egyetemet működtető, hanoi központú Vingroup a Mivina élelmiszermárka sikerének köszönheti felfutását, nyereséget továbbra főleg ingatlanokba fekteti, miközben beszállt a járműgyártásba is.
David Beckhem közben több más járműipari projektnél is elkötelezte magát és globális szerepet vállalt a Maserati Grecale kampányában. Fuoriserie programjának keretében márkanagykövetét, David Beckhamet a Maserati arra kérte fel, hogy állítsa össze az 1967-es Maserati Ghibli kupé színeit. A Night Interaction modellek kék fényezést és cserzett bőr belsőt kapnak. Egy másik összeállítást az 1986-o Quattroporte Royale ihlette, ennél a Verde Royale sötétzöld külsőhöz barna bőrbelső társul. A Beckham-féle limitált összeállítású autókban plakett jelzi a DB-változatot. A Fuoriserie DB Essentials-kivitel kérhető az MC20 szupersportkocsihoz és a Grecale luxus-SUV-hez is. A focista több mint egy évtizede hasonló kreációkat javasolt a Victoria a Range Rover Evoque modellnél.
Maserati Grecale Forrás: Stellantis
Beckham tulajdonosként részt vesz a klasszikus modelleket, teherautókat és kommunális járműveket villamosító Lunaz cégben, melybe az alapító David Lorenz szervezte be. A vállalkozás annyira sikeres, hogy növelnie kellett kapacitását az angliai Silverstone Technology Cluster területén. A növekvő megrendeléseket és az egyre nagyobb bevételt a dúsgazdag ügyfeleknek köszönheti, hiszen már eddig is több Rolls-Royce, Range Rover, Jaguar, Bentley Continental Flying Spur modellt villamosítottak.
David Beckham és üzlettársa David Lorenz Forrás: Lunaz
A Lunaz Group része a Lunaz Design, mely klasszikus autókat újít fel és villamosít. A Lunaz Applied Technologies flottákkal foglalkozik, a Lunaz Powertrain készíti a saját fejlesztésű moduláris hajtásláncokat, jelenleg már teherautókhoz, kommunális járművekhez, többek között kukáskocsikhoz és buszokhoz is. A Lunaz 2024-ig ötszáz új mérnökképesítésű munkatársat vesz fel.
A cég készítette az az elektromos hajtású Jaguar XK140 Open Two Seater (OTS) by Lunaz típust, melyet Beckham Brooklyn nevű fia és menye, Nicola kapott nászajándékként Palm Beachben.
A Beckham által megrendelt klasszikus formájú Jaguar XK140-est Hyper 9-es jelzésű, kefe nélküli, 120 kilowattos teljesítményű villanymotorját 48,5 kWh-s akkumulátor táplálja.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!