Bécs

A bécsi metrótól ezt a budapestiek is megirigyelhetik

2023.11.30.

A világon az elsők között az összes segélyhívót akadálymentesre cseréli a metróállomásokon és a felvonókban a bécsi közlekedési vállalat, a Wiener Linien. Az új berendezéseken már siketek és nagyothallók is hívhatnak segítséget egy érintőképernyő segítségével, a vakokat és gyengénlátókat pedig Braille-írás, tapintható szimbólumok és dombornyomott betűk segítik - írja a volksgruppen.orf.at.

„A közösségi közlekedés mindenkié, ezért a Wiener Linien utastájékoztatása és új segélyhívói is úgy lettek kialakítva, hogy minden utas használni tudja – akkor is, ha látás- vagy hallássérüléssel él együtt. Ráadásul a piktogramok azoknak is könnyebbséget jelentenek, akiknek gond van a beszédével vagy tanulási nehézséggel küzdenek" – mondta Hans-Jürgen Groß, a bécsi közműcégeket összefogó Wiener Stadtwerke-Csoport akadálymentességért felelős megbízottja annak kapcsán, hogy az U4-es metró Friedensbrücke megállójánál átadták a Wiener Linien első akadálymentes segélyhívóját. Ezt az év végéig még további három állomás követi, 2026-ra pedig akadálymentesre cserélik a bécsi metróállomásokon és felvonókban található összes segélyhívót – összesen 550-et. A lépéssel a bécsi közlekedési vállalat még világviszonylatban is az élvonalba tartozik.

Fotó: orf.at

Az új segélyhívó berendezés többek között abban különbözik a régitől, hogy egy érintőképernyő is tartozik hozzá. Ha valaki megnyomja a segélyhívó gombot, az irányítóközpont jelentkezik, ezzel egy időben pedig a képernyőn piktogramok és egyszerűen megfogalmazott angol és német nyelvű feliratok jelennek meg, amelyekkel a beszéd- vagy hallásproblémákkal küzdő utasok is az irányítás tudtára tudják adni, hogy milyen vészhelyzetről van szó. Ezután megállapítják a segélyhívás helyét és azonnal a helyszínre küldik a mentőket vagy a rendőrséget. A vakok és gyengénlátók számára Braille-írás, tapintható szimbólumok és dombornyomott betűk teszik lehetővé a segélyhívó használatát. Minden berendezésnél kamera van felszerelve, hogy a Wiener Linien munkatársai azonnal szemügyre tudják venni a helyzetet. Azt tanácsolják egyébként, ha valaki nem biztos benne, hogy vészhelyzet szem- vagy fültanúja, akkor is hívjon inkább segítséget.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....