üzlet

Befektetési tanácsadót keres a horvát kormány a Mol kivásárlásához az INA-ból

2017.08.24.

Befektetési tanácsadót keres a horvát kormány a Mol Nyrt. kivásárlásához az INA horvát olajipari vállalatból, erről csütörtöki ülésén döntött a kabinet 

Andrej Plenkovic horvát kormányfő kiemelte: a cél az, hogy a kabinet olyan befektetési tanácsadót találjon, amely segíti a kormányt az "esetleges visszavásárlási tranzakcióban". A pályázatot a pénzügyminisztérium és energetikai minisztérium közösen bonyolítja le.

A miniszterelnök hozzátette, hogy a Mollal konzultációkat folytató tanács, amelyet a kormány hozott létre, már döntött a megfelelő modellről a részvények visszavásárlásának módját illetően. Hozzátette: a befektetési tanácsadónak az lesz a feladata, hogy szakértői értékbecslést végezzen, valamint potenciális stratégiai partnereket kutasson fel. 

Azt nem lehet tudni, hogy milyen modellről van  pontosan szó, az ülésen Andrej Plenkovic ezt nem fejtette ki. Március végén még úgy nyilatkozott, hogy több lehetséges forgatókönyvet is vizsgálnak. Ugyanakkor a horvát kormány eddig egyetlen konkrét eshetőséggel állt elő, mégpedig azzal, hogy Horvátország a Horvát Elektromos Művek (HEP) 25 százalékos részvénycsomagjának eladásából vásárolná vissza az INA-t a Moltól.

Zágráb 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint a Mol korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, és elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt, a horvát olajfinomítókban eszközlendő Mol-befektetések, továbbá a magyar befektető megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. A genfi döntőbíróság Horvátországnak a vesztegetésre, a társaságirányításra, valamint a 2003-as részvényesi megállapodás állítólagos megszegésére vonatkozó valamennyi kérelmét elutasította. 

A döntőbírósági határozat után Plenkovic 2016. december 24-én rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a horvát állam kivásárolja a Mol Nyrt. részesedését az INA-ból. 

Az INA 49,08 százaléka a Molé, és a magyar olajtársaság rendelkezik az irányítói jogokkal is a társaságban. A cég 44,84 százaléka a horvát államé. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.17
Megkezdte első sorozatgyártású elektromos légi taxijának tesztrepüléseit az amerikai Joby Aviation....
2026.03.17
 Végleges: miután a Lada német importőre fizetésképtelenné vált, most végleg beszüntette működését....
2026.03.17
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős....
2026.03.17
Már idén életbe lép az új rendszer. ..
2026.03.17
Mintegy 15 ezer ember nem használt biztonsági övet a március 9. és 15. között zajlott országos....
2026.03.17
Az autonóm járművek körüli vita új szintre lépett: a technológiai verseny helyét egyre inkább a....
2026.03.17
Nem kicsit szegte meg a szabályokat egy járműszerelvény vezetője. ..
2026.03.17
A kihívásokkal teli piaci környezet ellenére az Audi Hungaria jó teljesítményt ért el 2025-ben,....
2026.03.17
Végső tesztfázisába ért az a japán kormányzati projekt, amely az önvezető technológiák logisztikai....
2026.03.17
A rendszer képességeit a Honda új demonstrációs laboratóriumában, a németországi Offenbachban....