baleset

Beismerték bűnősségüket az Árpád hídi gázolók, de tárgyalást akarnak

2025.09.03.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülést tartott az úgynevezett Árpád hídi gázolás miatt indult büntetőügyben, amelyben az elsőrendű terheltet halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, a másodrendűt pedig közúti baleset gondatlan okozásának vétségével vádolja az ügyészség - közölte a Fővárosi Törvényszék kedden az MTI-vel.

A terheltek között 2023. július 1-jén hajnalban egy "spontán közúti gyorsulási verseny" alakult ki, amely során mindkét vádlott a megengedett sebességet jelentősen túllépve közlekedett az Árpád hídon.

Az elsőrendű terhelt a haladási irány korrigálása közben elvesztette az uralmát az autója felett, majd a szalag- és csőkorlátot átszakítva felhajtott a kerékpárútra, ahol nekiütközött egy kerékpárosnak, aki a baleset következtében, a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A másodrendű vádlott kocsijával nagy sebességgel nekiütközött az elsőrendű tetejére borult, az úttesten még lassan pörgő autójának. Mindkét sofőr súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett - tették hozzá.

A közlemény szerint az előkészítő ülésen mindkét vádlott beismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, azonban a tárgyaláshoz való jogáról nem mondott le.

Az elsőrendű vádlott vitatta a vádirat azon megállapítását, hogy a gépjárművezetésre személyiségének pszichológiai jellemzői miatt nem alkalmas, a másodrendű vádlott pedig azt, hogy gyorsulási versenyen vett volna részt.

Emiatt a bíróság a bizonyítási indítványok elhangzását követően tárgyalásra utalta az ügyet, az eljárás november 26-án a vádlottak, tanúk és szakértők meghallgatásával folytatódik - áll a közleményben. (A tragikus balesetről korábban itt írtunk.)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....