Forma-1

Bejelentés: visszatér egy nagy név a Forma-1-be

2020.09.27.

A hét végén vált bizonyossá, hogy a visszatér a Forma-1-be egy rég nem látott szereplő, aki korábban a Ferrari alkalmazásában állt.

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media pénteken bejelentette, hogy januártól Stefano Domenicali irányítja majd az autós gyorsasági világbajnokságot, míg a mostani vezető, az amerikai Chase Carey ügyvezető elnökhelyettesként dolgozik tovább.

A váltásról és az 55 éves Domenicali kinevezéséről már a hét közben is írt a sajtó, közte a BBC, amely azt is tudni vélte, hogy az F1-es istállók vezetőit a hét elején értesítették a korábbi Ferrari-csapatfőnök érkezéséről.

A Liberty Media most a közleményében azt írta, Domenicali elnök-vezérigazgatói tisztséget tölt be a jövő év elejétől, Carey pedig segíteni fogja a munkáját.

"Nagy izgalommal üdvözöljük a Forma-1 élén Stefano Domenicalit, aki nagyszerű sikertörténetekkel rendelkezik a Ferrari F1-es csapatával, valamint az autóiparból az Audival és a Lamborghinivel" - idézte a közlemény Greg Maffeit, a Liberty Media elnök-vezérigazgatóját.

Domenicali 2008 és 2014 között volt a Ferrari csapatfőnöke, a maranellóiak az eddigi utolsó világbajnoki címüket, a 2008-as konstruktőri trófeát az ő irányításával nyerték meg. Az olasz szakember 2014-ben az Audi vezetői csapatához csatlakozott, 2016 óta pedig a luxus sportautókat gyártó Lamborghini elnök-vezérigazgatójaként dolgozott, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetségben (FIA) az együléses versenysorozatokért felelős bizottságot vezette.

Chase Carey 2017 óta irányítja az F1-et, a Liberty Media akkor vásárolta meg a kereskedelmi jogokat a korábbi vezér Bernie Ecclestone-tól.

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke és Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatója után Domenicali a harmadik szakember a Ferrari korábbi sikerkorszakából, aki komoly pozíciót kap a sportág nemzetközi vezetésében.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....