Tesla

Békülne az európai lízing cégekkel a Tesla

2024.05.31.

A Tesla európai eladásainak 44%-át tették ki a lízing és autóbérlős cégek, így Elon Musk autógyárának fontos lenne visszaállítani a bizalmukat.

Körülbelül egy éve a csapból is az folyt, hogy a Tesla váratlanul drasztikus árcsökkentésbe kezdett autóin, méghozzá egymás után többször is, ezzel nehéz, vagy inkább lehetetlen helyzetbe hozva a versenytársait. Mindezt azért tudták megtenni, mert sokat javult a gyártósoraik kapacitása és hatékonysága. Ezzel ideiglenesen újra versenyhelyzetbe kerültek a betörő kínai versenytársakkal szemben, és valamelyest lekezelték a csökkenő keresletet a villanyautók iránt Európában. Ugyanakkor a folyamatos árcsökkentést nem tett jót a Tesla autóinak maradványértékének, amit érthetően nem igazán értékeltek a flottaautós és autóbérlős cégek.

Úgyhogy a Tesla most igyekszik visszaállítani a lízingcégek bizalmát nem hivatalos árkedvezményekkel, ha raktárkészletről választanak, illetve igyekeznek megoldani a régóta fennálló hosszú szervíz várakozási időket és a rendeléssel kapcsolatos panaszokat is. A Reuters megszólaltatta Európa kilenc legnagyobb lízingkezelőjét és autóbérlőjét, illetve egy tucat céges flottakezelő managert, akik mind arról nyilatkoztak, hogy a Tesla évek óta ignorálta ezeket a problémákat, ezzel pedig rohamosan csökkent flottájuk értéke. A brüsszeli bázisú Leaseurope szerint a Teslák értéke olyan gyorsan degradálódik, hogy nem biztosak benne, hogy a beígért kedvezmények elegendőek bizonyulnak majd.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....