Peugeot

Bemutatkozik ez elektromos Peugeot Expert

2020.05.21.

A kompakt furgonok piaca Európában mintegy 750 ezer autót jelent évente; a PEUGEOT Expert pedig 2016-os bevezetése óta folyamatosan növelni tudja részesedését. A PEUGEOT Expert kínálata nemrégiben újult meg az Euro6 szabványoknak megfelelő motorokkal, most pedig ismét újdonsággal jelentkezik: érkezik 100%-ban elektromos meghajtású változata

Ha abból a tényből indulunk ki, hogy a haszongépjárművek közel 80%-a naponta 200 km-nél kevesebbet közlekedik, kézenfekvő megoldás a PEUGEOT Expert elektromos változatának kifejlesztése.

A tisztán elektromos autók ugyanis még a legszigorúbb szabályozás alá eső belvárosi útszakaszokra is behajthatnak. Az új verzió ráadásul megtartotta a PEUGEOT Expert valamennyi ütőkártyáját, például a piacon egyedülálló Compact modellváltozatot, amely a legszűkebb utcákban és a legforgalmasabb belvárosi zónákban is megállja a helyét.

Speciális célokra (pl. hűtőtartály vagy emelőkosaras daru) természetesen rendelkezésre áll a modell felépítményeinek teljes kínálata, melyeket szerződött partnereink az alváz-kabin változat alapján készítenek el.

A középkonzol a következőképpen alakult át: itt kapott helyet, tökéletesen ergonomikus módon, az új „e-Toggle” sebességváltó – ezzel válthatunk a Park, a Reverse, a Neutral, a Drive és a Brake fokozat között. Itt találjuk a 3 üzemmódválasztó gombot, a felső részre pedig tárolórekesz került.

Az új PEUGEOT e-Expert 3 üzemmódban vezethető, melyek között gombbal válthatunk:

 Eco (60 kW, 180 Nm) : takarékos üzemmód a minél nagyobb hatótávért,

 Normal (80 kW, 210 Nm) : optimális üzemmód a mindennapi használathoz,

 Power (100 kW, 260 Nm) : nehéz rakomány szállításához kialakított üzemmód.

Az új PEUGEOT e-Expert az első olyan elektromos PEUGEOT modell, amely kétféle akkumulátorral is elérhető. A lítiumion akkumulátorok kapacitása 50 kWh vagy 75 kWh.

Mindhárom modellváltozat (Compact, Standard és Long) elérhető az 50 kWh kapacitású akkumulátorral, amelynek hatótávja kb. 230 km a WLTP szabvány ( Worldwide harmonized Light vehicles Test Procedures )szerint.

A Standard és a Long változat 75 kWh kapacitású akkumulátorral is rendelhető, amely akár 330 km-es

hatótávot is lehetővé tesz (a fenti szabvány szerint). Az akkumulátor hőszabályozása az utastér fűtésrendszerére csatlakozik, ennek köszönhetően pedig rövidebb lehet a töltési idő, optimális a hatótáv és nő az akkumulátor élettartama. Az autót két töltőnyílással szerelik fel, melyekkel minden helyzetben könnyű a töltés.

Szériafelszereltségként egy egyfázisú. 7,4 kW-os töltőkábel jár az autóhoz, opcióként pedig egy háromfázisú, 11 kW-os kábel rendelhető hozzá.

 szabványos hálózati csatlakozóról (8A): a teljes feltöltés időtartama 31 óra (50 kWh-s akkumulátor), illetve 47 óra (75 kWh-s akkumulátor),

 megerősített hálózati csatlakozóról (16A): a teljes feltöltés időtartama 15 óra (50 kWh-s akkumulátor), illetve 23 óra (75 kWh-s akkumulátor),

 7,4 kW-os Wall Boxról: a teljes feltöltés időtartama 7 óra 30 perc (50 kWh-s akkumulátor), illetve 11 óra 20 perc (75kWh-s akkumulátor), egyfázisú kábellel (7,4 kW),

 11 kW-os Wall Boxról: a teljes feltöltés időtartama 5 óra (50 kWh-s akkumulátor), illetve 7 óra 30 perc (75kWh-s akkumulátor), háromfázisú kábellel (11 kW),

 nyilvános töltőponton: az akkumulátor hőszabályzó rendszere 100 kW-os töltő használatát engedi, ily módon a 80%-os töltöttség 50 kWh-s akkumulátor esetében 30 perc, 75 kWh-s akkumulátor esetében pedig 45 perc alatt érhető el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....