Bemutató

Bemutatkozott az Alfa Romeo Tonale

2022.02.25.

Három évvel a tanulmánymodell után, az Alfa Romeo leleplezte a régóta nagy garral beharangozott Tonale típust. 

Szerző: Heimer György

A meglévő szedán Giulia és a nagy hobbiterepjáró Stelvio mellé felsorakozó harmadik Alfa a manapság világszerte nagy népszerűségnek örvendő kompakt városi terepjárók kategóriájában, mindenekelőtt a Mercedes GLA, a BMW X1, az Audi Q3 és a Volvo XC40 riválisaként lép elő. A Tonale ugyanis nem egyszerűen még egy crossover, hanem az Alfa Romeo elektromos korszakának nyitódarabja – hangoztatta Jean-Philippe Imparato cégelnök, aki tavaly márciusa óta áll az Alfa élén, korábban a Peugeot volánját forgatta. La Metamorfosi, vagyis átalakulás – mondogatták sűrűn az itáliai sportmárka marketingesei a február elején tartott nemzetközi online sajtóbemutatón. Imparato elnök ígérete szerint az elektrifikálás jegyében 2030-ig minden évben újabb modellt dobnak piacra, s azok már a Stellantis óriásegyesülés égisze alatt egy közös globális platform alapján készülnek majd.

A most bemutatott Tonale – amely a Stelvióhoz hasonlóan egy híres olasz hágóról kapta nevét – az Alfa első hibrid típusa, jóllehet még az FCA (Fiat-Chrysler csoport) gyártmányaihoz tartozó testvértípus, a Jeep Renegade padlóvázán osztozik. Ám túl azon, hogy a Tonale kívül-belül prémiumos, és dizájnjában többféleképpen utal a dicső múlt sportsikereire, köztük a frontrészen az elmaradhatatlan háromszögletű pajzsos hűtőráccsal, versenyképességének fő erőssége a hibrid hajtásláncban és az újszerű digitális szolgáltatásokban rejlik.

A Tonale hibridtechnikájában az Alfa DNA (drive mode system) üzemmód-szabályzó nemcsak normál, takarékos és dinamikus vezetési stílust kínál, hanem tisztán villanyosat is: a márka állítása szerint az elektromosan megtehető hatótávolság elérheti a 80 kilométert is. Háromféle hibridet kínálnak. Alapként egy új fejlesztésű, 1,5 literes turbós benzinmotor az első kerekeket hajtja, az elektromos a hátsókat, az összteljesítmény 130 vagy 160 lóerő lehet, az e-motor egy hétfokozatú, duplakuplungos automata sebességváltón át kapcsolódik a hajtásba. Az összkerékhajtású Q4 Plug in Hybrid jelű változatban az 1,3 literes MultiAir rendszerű turbós Alfa benzines, valamint a hátsó tengelyen dolgozó 90 kW-os elektromotor együttes teljesítménye 275 lóerő, aminek eredményeként a sportos itáliai 6,2 másodperc alatt van fenn százon.

Ami az újszerű digitális szolgáltatások kérdéskörét illeti, a márka világszámként konferálja be az a rendszert, amely értelmetlenné teheti a használt autók kilométerórájának visszatekerését, a jármű állapotával kapcsolatos manipulációkat. Az autógyártók közül esőként az úgynevezett NFT (nem helyettesíthető token) technológia digitális tanúsítványt állít ki a jármű életciklusának fő mozzanatairól. Amennyiben az ügyfél elfogadja, az NFT feljegyzi a kocsi adatait, igazolja, hogy azt előírások szerint tartották karban, vagyis az adatokat már nem lehet hamisítani.

Az Alfa Romeo másik újszerű szolgáltatása az Amazon Alexa névre keresztelt hangvezérelt rendszer. Ennek részeként a Tonale tulajdonosok akár autójukat is megadhatják a házhoz szállító cégeknek kézbesítő címként. A rendszer kinyitja az ajtókat, így a futár elhelyezheti a megrendelt csomagot az autóban. És ahogy a konkurensek is kínálják, a konnektívitási rendszerrel a Tonale tulaj távolról mobilján tájékoztatást kaphat a kocsijának helyzetéről, lekérdezheti az üzemanyag-, illetve az e-töltöttségi szintet, távolból ellenőrizheti, hogy jól zárta be az ajtókat. Vagy éppen ellenkezőleg: az autóban ülve, távolról módosíthatja az otthoni klímát, világítást – mindezt akár vezetés közben, anélkül, hogy levenné tekintetét a forgalomról.

Az innovatív technológiák sorában a Tonale sofőrtámogató rendszerei (ADAS – Advanced Driver Assistance System) segítségével 2-es szintű autonóm haladást kínál: a rendszer képes önállóan szabályozni a gyorsítást, lassítást, valamint a sávon belül tartó haladást. A már piacon lévő vezetést segítő digitális segédek már mind benne vannak a Tonaléban, így többi közt a közlekedés veszélyeztettet résztvevőit is vigyázza. Ez a szoftver a jármű elé került gyalogos vagy kerékpáros észlelése esetén, vészhelyzetben alarmírozza a vezetőt, sőt ha kell, a rendszer saját maga beletapos a fékbe, segít elkerülni az ütközést.

A Tonale piaci megjelenéséig még több hónapot várni kell, de az „Edizione Speciale” kivitel bevezetésképpen már áprilistól megrendelhető. Az online világpremieren árakról nem esett szó, így publikus magyarországi árak sincsenek. A nemzetközi sajtó egyelőre találgat. Egyes hírforrások 30 ezer dolláros kezdőárat rebesgetnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.12
Hat jármű sérült a közlekedési balesetben a Róbert Károly körúton – írta a katasztrófavédelem. ..
2024.05.12
Az elektromos autók iránti kereslet közelmúltbeli csökkenése arra készteti az autógyártókat, hogy....
2024.05.12
Különleges pályázatot írt ki külső szakértők számára a Toyota kutatóintézete: jelentős támogatással....
2024.05.12
Élénk, sárga színű, a nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető matricákat helyez ki....
2024.05.12
A Nissan bemutatta a Townstar Evalia változatát, ami egy élvonalbeli kombi autó, amely egyaránt....
2024.05.12
Sébastien Ogier közel áll ahhoz, hogy megdöntse Markku Alén portugáliai győzelmi rekordját, feltéve....
2024.05.12
Gondoktól mentesen zárta a 2024-es Riverside Baját a Varga Racing Team alakulata: Varga Imre és....
2024.05.12
Egyre fontosabb szempont utazás során, hogy megóvjuk a környezeti és helyi értékeket, ebben segít....
2024.05.12
Holttestet találtak egy kiégett autóban Tinnyén - közölte az Országos Katasztrófavédelmi....
2024.05.12
Kamion és személykocsi ütközött Hajdú-Bihar vármegyében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi....