BMW

Bemutatkozott az új BMW X6

2014.06.06.

A terepkupé második nemzedéke is az aktuális X5-ösre épül, az értékesítése télen kezdődik.

A 2008-ban megjelent X6-os sok ellenérzést váltott ki az átlagautósból agresszív megjelenése miatt, de ennek ellenére – vagy talán épp ezért – szép eladási sikert ért el, hiszen több mint negyedmilliót adtak el belőle hat év alatt, ami az ennyire drága autóknál remek eredmény.

 

A tavaly ősszel megjelent, harmadik generációs X5-ös technikájára épül az új X6-os, mindkettőt az Egyesült Államokban gyártják, a spartanburgi üzemben. Ahogy az X5-ös esetében, az X6-ost is könnyen össze lehet majd keverni az elődjével, mivel a külső csak minimális mértékben változott meg. Profilból szinte lehetetlen megkülönböztetni a régitől az új X6-ost, a legkönnyebben a lámpatestek formájáról lehet felismerni.

Az új nemzedék 4909 mm hosszú, 1989 mm széles és 1702 mm magas, ezzel 34 mm-rel hosszabb, 4 mm-rel szélesebb, és 12 mm-rel magasabb, mint elődje. Érdekesség, hogy a tengelytáv csökkent, igaz, csak 2 mm-rel, 1933 mm-re. Bár a felszereltsége gazdagabb lett (széria a bi-xenon fényszóró, a 10,25 colos iDrive képernyő és az elektromos csomagtartó-nyitás), az új modell 10-40 kilogrammal könnyebb elődjénél, a háromliteres dízelmotorral az xDrive30d 2065 kilogrammot nyom. Az 580 literes csomagtartó 10 literrel múlja felül a régiét, a hátsó üléseket 40/20/40 arányban lehet lehajtani.

Minden X6-oshoz széria a négykerékhajtás és a nyolcfokozatú automata váltó, felárért aktív hátsó differenciálmű is kérhető, ami oldalanként variálja a kerekekre jutó nyomaték nagyságát. A decemberi piaci bevezetéskor három motorral lesz elérhető az X6-os: a háromliteres dízel egy (258 lóerő) és három turbós (381 lóerő) változatban, valamint a dupla turbós 4,4 V8-as benzines 450 lóerővel. Utóbbi 4,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra ezzel 0,6 másodpercet ver a régi X6-osra. Az erősebb dízel is 5,2 másodperc alatt eléri a 100 km/h-t. Jövő tavasszal érkezik a 300 lóerőnél erősebb, dupla turbós dízelmotor (xDrive 40d) és a hasonló erősségű háromliteres, turbós benzines (xDrive 35i). Utóbbi lesz az egyetlen motor, amit hátsókerék-meghajtással is meg lehet majd venni.

A BMW azt állítja, az X6-os még sportosabb menettulajdonságokkal rendelkezik, mint elődje, ugyanis csökkentették a rugózatlan tömegeket, és a futóművet is áttervezték: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul többlengőkaros felfüggesztéseket alkalmaznak. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..