Smart

Bemutatkoztak az új Smartok

2014.07.18.

A 2,7 méteres Fortwo-ról és a 3,5 méteres Forfourról egyszerre rántották le a leplet. Mindkét miniautó a Renault Twingo rokona.

 
Az új modellek könnyen felismerhető arcot kaptak, a fényszórók nagyobbak, mint korábban, és méhsejt mintázatú hűtőmaszkot fognak közre. A tridion biztonsági cella megmaradt, meglétére az eltérő szín hívja fel a figyelmet. A formatervet házon belül készíttette el a Daimler konszern, a formákért az a Kai Sieber felelt, aki a Mercedes V-osztályt is papírra vetette.
 
 
 
A Fortwo és a Fourfor is ugyanarra a padlólemezre épül, mint a Renault Twingo, és az alkatrészeik zöme is megegyezik. Mind a három kocsiban hátul, keresztben van elhelyezve a motor, ami a hátsó kereket hajtja. A Fortwo a Smart franciaországi gyárában, a Forfour a Renault szlovéniai gyárában készül majd, utóbbi a Twingóval közös gyártósoron.
 
A harmadik generációs új Fortwo és a második generációs Forfour csak az ajtók számában különbözik, korábban a Forfour a Mitsubishi Colt műszaki tartalmát kapta meg, ami egy hagyományos kiautó volt orrmotorral és fronthajtással.
 
Az új Forfour négy ajtóval és négy üléssel rendelkezik, míg a kisebb testvérnek csak fele ennyi ülőhelye és ajtaja van. Hogy hátulról meg lehessen különböztetni a két modellt, a Fortwo osztott csomagtérajtót kapott, amit szűk helyeken is ki lehet nyitni, a Forfouré viszont hagyományos, egy részből áll, és kihasználja az alacsony rakodóperem előnyeit.
 
A Fortwo hossza 2695 mm, magassága 1550 mm, ezek pontosan annyik, mint az előd esetében, viszont a tengelytáv 8 mm-rel, a szélesség pedig 100 mm-rel megnőtt. Az új Fourfor hossza 3490 mm, ez 255 mm-rel kevesebb, mint az elődnél, viszont 795 mm-rel hosszabb, mint a Fortwo-é, és ebből 621 mm a tengelytáv növelésére szolgált. Az összes szériaautó közül a Fortwo-nak van a legkisebb fordulóköre (6,95 méteres átmérőjű), de a Forfour sem nevezhető nehezen manőverehetőnak a maga 7,3 méteres értékével.
 
A fejlesztési költségek alacsonyan tartásai miatt nem készítettek dízelmotort a kocsikhoz, mindkét modellt a Mitsubishi fejlesztésű 71 lóerős, egyliteres, háromhengeres szívómotorral, vagy a Renault-fejlesztésű 0,9 literes, szintén háromhengeres, 90 lóerős benzines turbómotorral lehet megvenni. Később egy 60 lóerős alapmotor, egy 110 lóerős sportváltozat, és a Teslával közösen fejlesztett villamos hajtásrendszer is megjelenik a kínálatban. Hatalmas előrelépés történt a váltók terén: a korábbi, rángatós, egykuplungos robotizált automata helyett ötfokozatú kézi vagy hatfokozatú duplakuplungos automataváltó rendelhető majd, mindkettőhöz széria a start=stop rendszer.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Vendég: Pócsik László a QJMOTOR magyarországi importőre ..
2026.02.26
Két hét alatt 248 gyorshajtót mértek be a X. kerületben - írja a police.hu.     ..
2026.02.26
Nem csalás, nem ámítás. Hazánk egyik legkedveltebb személyautójából elvetemült hegyiverseny gépet....
2026.02.26
A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2....
2026.02.26
Az év végével megszűnik az ingyenes parkolás zöld rendszámmal Budapesten. Ez több bevételt hoz....
2026.02.26
A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független....
2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....