autóverseny

Bemutatkoztak a Ford GT pilótái

2016.01.07.

A Ford Chip Ganassi Racing bejelentette, hogy Marino Franchittit, Stefan Mückét, Olivier Plat és Andy Priaulx-t választották ki arra, hogy a csapat színeiben álljanak rajthoz a vadonatúj Ford GT versenyautóval a 2016-os FIA Hosszútávú Világbajnokság (WEC) futamain.

A Ford két autót indít a FIA Hosszútávú Világbajnokságon, és két másikat az IMSA WeatherTech SportsCar bajnokságon. A két csapat júniusban találkozik, amikor mind a négy autó rajthoz áll majd a világ leghíresebb hosszútávú versenyén, a Le Mans 24 órás futamon – méghozzá pontosan ötven évvel azután, hogy a Ford versenyautói hármas befutó győzelmet arattak ezen a pályán. A FIA WEC futamaira három további európai helyszínen is sor kerül: az egyik Silverstone lesz (Egyesült Királyság), a másik Nürburgring (Németország), a harmadik pedig Spa (Belgium).

“Nem hibázhatunk, győzni akarunk,” nyilatkozta Dave Pericak, a Ford Performance globális igazgatója. “Aki ezen a szinten akar versenyezni, annak a legjobb autót, a legjobb csapatot és a legjobb pilótákat kell kiállítania; ezért is választottuk ki Stefant, Oliviert, Andyt és a Marinót, hogy a Ford GT volánja mögött a világ legjobbjaivá váljanak.”

“Lelkesítő dolog a csapattal együtt lenni itt az Egyesült Királyságban a WEC csapat bemutatásakor,” mondta Chip Ganassi, a Ford Chip Ganassi Racing tulajdonosa. “A versenyzőket most is ugyanúgy választottuk ki, mint a Weathertech Sportscar Bajnokságon induló, múlt hónapban bemutatott pilótákat – vagyis a lelkesedésük, a gyorsaságuk és a hosszútávú futamokon szerzett eredményeik alapján. Ez egy globális csapat, amely két bajnokságon is rajthoz áll majd, én pedig alig várom, hogy végre megkezdődjenek a futamok!”

A brit Marino Franchitti igazi hosszútáv-specialista, és nem kevesebb, mint öt alkalommal versenyzett már Le Mans-ban. A német Stefan Mücke több WEC-győzelmet aratott már, így jól tudja, mi kell a dobogós hely megszerzéséhez Le Mans-ban. A francia Olivier Pla szintén komoly tapasztalatokat szerzett a WEC-sorozatban. A brit Andy Priaulx a FIA Túraautó Világbajnokság háromszoros győztese, emellett pedig megnyerte a világ egyik legkeményebb hosszútávú futamát, a nürburgringi 24 órás versenyt, és Le Mans-ban is állt már a dobogón.

A WEC Ford Chip Ganassi Racing csapatfőnöke, George Howard-Chappell (Multimatic) már három alkalommal is győzelemre vitt egy csapatot Le Mans-ban.

“A Le Mans-i 24 órás futamnál nincs keményebb megmérettetés, de éppen emiatt olyan különleges élmény itt a győzelem,” vélekedett Howard-Chappell. “Mindennek tökéletesnek kell lennie, de még így is jó adag szerencse kell ahhoz, hogy mi lépjük át elsőként a célvonalat. A Ford GT arra készült, hogy a Ford visszatérjen Le Mans-ba, ez a négy versenyző pedig nagyon jól tudja, mi kell ahhoz, hogy megállják a helyüket a világ legkomolyabb versenyén.”

Mücke hamarosan már be is ülhet a Ford GT volánja mögé, hiszen az IMSA Ford Chip Ganassi Racing színeiben január 8. és 10. között ő is rajthoz áll Daytonában a Roar Before the Rolex 24 versenyen, majd pedig január 30-31-én (Ryan Briscoe és Richard Westbrook mellett) ő lesz a 67-es rajtszámú Ford GT harmadik pilótája a daytonai Rolex 24 futamon.

A vadonatúj Ford GT versenyautóban egyesül a Ford minden innovációja, amit a vállalat az aerodinamika és a kis tömegű karbonszálas konstrukciók terén alkotott. Az autót minden idők legerősebb sorozatgyártású EcoBoost motorja, egy új, kettős turbótöltésű Ford EcoBoost V6-os erőforrás hajtja.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.24
A bajor prémiummárka élménykomplexumának tervezése huszonöt éve vette kezdetét. ..
2026.02.24
Grönland egy autókkal teli ország – de városait összekötő utak nélkül. Körülbelül 15 000 jármű....
2026.02.24
Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely....
2026.02.24
Beindítás után jóvá kell hagynunk egy leokézással, hogy a kínai autók továbbítják a vezetés adatait....
2026.02.24
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.24
A Peugeot mostantól nyolc év vagy 200 ezer kilométer gyártói garanciával kínálja személyautóit....
2026.02.24
„A hirtelen mozdulatok nagy tempónál nem korrigálnak – csak bajt okoznak. A pánik a legrosszabb....
2026.02.24
Az olasz cég még örömtelibbé, még karakteresebbé, még színesebbé teszi legikonikusabb elektromos....
2026.02.24
Közel ezer gyorshajtót mértek be egyetlen hét alatt a rendőrök Bács-Kiskun megyében. ..
2026.02.24
A Wizz Air a héten szerda éjjel és csütörtök reggel között átmenetileg szünetelteti a foglalási és....