sztrájk

Bérmegállapodás született a pozsonyi Volkswagennél

2017.06.26.
Véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk, az autógyártó szlovákiai leányvállalata közölte vasárnap, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével.
 
A VW egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében a német autógyártó szlovákiai dolgozói júniustól 4,7 százalékos béremelést kapnak, amelyet 2018 januárjától újabb 4,7 százalékos, majd 2018 novemberétől további 4,1 százalékos béremelés követ.
 
A szakszervezet eredetileg két év alatt 16 százalékos bérfejlesztést követelt, szemben a cég 8,7 százalékos ajánlatával. A múlt kedden kezdődött részleges munkabeszüntetésben a gyár 12 300 dolgozójának mintegy 70 százaléka vett részt, hétfő reggeltől azonban újra teljes kapacitással dolgoznak a gyártószalagoknál, amelyeken naponta mintegy ezer autó készül.
 
A szakszervezet megerősítette a megállapodás tényét Facebook-oldalán. "Nagyon eredményes tárgyalásokat folytattunk, s ezennel befejezzük a sztrájkot" - közölte Zoroslav Smolinsky szakszervezeti vezető, hangoztatva, hogy 2018 novemberével bezárólag összességében több mint 14 százalékos béremelést sikerült elérniük. A német autógyártó konszern 2016-ban több mint 388 ezer Volkswagen, Audi, Seat és Skoda márkájú gépkocsit állított elő Szlovákiában.
 
A Reuters hírügynökség jelentése szerint a VW szlovákiai cége - a prémiumokkal és más plusz juttatásokkal együtt - átlagosan havi 1800 eurós (mintegy 556 ezer forint) fizetést ad dolgozóinak, ami több mint a duplája a szlovákiai átlagfizetéseknek, ám a szakszervezet szerint kevesebb mint a fele annak a 4200 eurónak (mintegy 1,3 millió forint), amit a VW németországi munkásai kapnak.
 
A VW szlovákiai munkásainak saját közlése szerint sokuk havi bére csak 700 euró (216 ezer forint) körül van.
Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatásáról biztosította a sztrájkot, kijelentve, hogy a Volkswagen ugyanolyan fizetés kell adjon szlovák munkásainak, mint amilyet nyugat-európai alkalmazottainak ad.
Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Pánikra azonban semmi ok. ..
2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..