Lexus

Bevetésre kész az 500 lóerős Lexus RC F GT3

2019.01.19.

2019-től egy frissen alapított, de hatalmas tapasztalat birtokában lévő versenyistálló képviseli a Lexust Észak-Amerika egyik legnépszerűbb motorsport-bajnokságában. Az RC F GT3 versenyautó különleges festéssel készül az új szezonra.

A Daytona-i 24 órás futammal január végén kezdetét veszi a 2019-es IMSA WeatherTech SportsCar bajnokság. Az idei már a harmadik szezon lesz, amelyben a Lexus RC F GT3 is ott van az indulók között. Az első két évadban a 3GT Racing képviselte a japán márkát, az idei évre azonban istállót váltott a Lexus. A kilencvenes évek óta aktív AIM Autosport, valamint két legendás versenyző-csapatfőnök: Jimmy Vasser és James Sullivan összefogásából létrejött AIM Vasser Sullivan csapat az észak-amerikai motorsport összes jelentős ágazatában szerzett, több évtizedes tapasztalatra építve már első, 2019-es szezonjában komoly ambíciókkal áll rajthoz.

Az RC F GT3 két év alatt a bajnokság ötödik helyére jött fel, és az idei modell minden eddiginél ütőképesebbnek ígérkezik. 5,4 literes, V8-as motorja több mint 500 lóerőt ad le, a nyomatékot hatfokozatú szekvenciális versenyváltó közvetíti a hátsó kerekekhez. A megfelelő leszorítóerőről a méretes első splitter, a hatalmas hátsó diffúzor, valamint a magasba emelkedő, konzolokra emelt szárny gondoskodik. További aerodinamikai elemek nagy mennyiségű hűtőlevegőt terelnek a motorhűtőhöz, a motor- és a váltóolaj hőcserélőjéhez, valamint a fékekhez. Az autó jóval hosszabb, szélesebb és alacsonyabb (4845 x 2030 x 1270 mm) a szériagyártású LC F-nél, körülbelül 4,5 mázsával könnyebb is annál (1300 kg), a két modell tengelytávja azonban megegyezik, ez 2730 mm.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....
2026.04.29
Az Európai Unió ösztönzi a kerékpározást, de nem teremti meg hozzá mindenhol a biztonságot. Az....
2026.04.29
Mára az SUV-k adják a Lexus palettájának gerincét. A japán márka mostanáig nagyjából nyolcmillió....
2026.04.29
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és....
2026.04.29
Sokkal inkább a japán piacos V37 utódjáról lehet szó, mint a sokak által várt R36-ról. ..