cseh autógyártás

Bezuhant a személygépkocsi-gyártás Csehországban.

2020.12.17.

Nagymértékben visszaesett a személygépkocsi gyártás Csehországban, a termelés csökkenése alapvetően a koronavírus-járvány számlájára írható - tudósított az MTI.

November végéig a cseh autógyárak 1 millió 54 ezer személygépkocsit állítottak elő, ami éves összehasonlításban 21,2 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év hasonló időszakában, míg októberben 3 százalékos növekedést mértek. A kimutatásokból kitűnik, hogy idén a cseh személyautógyárak termelése visszaesett a 2013-as év szintjére - derül ki a cseh autóipari szövetség csütörtöki közleményéből.

A legnagyobb cseh autógyár, a Skoda Auto 11 hónap alatt 690 380 személygépkocsit gyártott, 18,4 százalékkal kevesebbet, mint egy éve. A koreai Hyundai termelése 25,8 százalékkal 215 851 autóra csökkent. A harmadik cseh autógyár, a francia-japán TPCA, amely kiskocsikat gyárt, 147 865 darabot készített el, ami éves szinten 26,4 százalékos visszaesés.

"A cseh autóipar teljesítményét sajnos alapvetően befolyásolta a koronavírus-járvány. Az eredmény a termelés és az eladás többszöri leállításának, illetve korlátozásának a következménye" - jelentette ki Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója prágai sajtótájékoztatóján. Petzl szerint az autóipar helyzete várhatóan csak a jövő év második negyedétől fog javulni.

A cseh autóbuszgyárak a január-novemberi időszakban 4568 járművet gyártottak, 4,3 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben.

A Jawa motorkerékpárokból 450 készült el novemberig, ami 56,7 százalékos termeléscsökkenés.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Ránézésre Formula ruhába öltöztetett pilótás drón.     ..
2026.11.08
Egyelőre nem világos, hogy a gyártás átkerül-e egy másik üzembe, vagy a Tesla teljesen kivezeti-e a....
2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....