nyomozás

Bíróságra kerülhetnek a budapesti metróbetyárok

2018.05.21.

A budapesti nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárták annak a két fiatal férfinak és 16 éves társuknak az ügyét, akik bementek az alagútba és ezzel megzavarták a metró működését - írja a police.hu.

A nyomozás adatai szerint a 18 éves pátyi T. Péter, a 18 éves budakeszi O. Róbert és társuk, egy 16 éves budapesti fiú 2017. december 25-én este Budapest X. kerületében, a Pillangó utcai metrómegálló közelében átmászott a kerítésen, majd a sínek mellett besétált a metróalagútba. A biztonsági őr ezt észrevette és feszültségmentesítette a metró pályaszakaszát. Ennek eredményeként a metróközlekedés szünetelt és az utasok szállításához pótlóbuszokat kellett beállítani a forgalomba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya munkatársai a csoportosan elkövetett közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folytatott eljárást befejezték és az ügyben keletkezett iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal megküldték az illetékes ügyészség részére.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn a legalább 75-100 milliót érő autó – írta a police.hu. ..
2026.06.29
A kilencszeres világbajnok drámai győzelmet aratott az Akropolisz-ralin, miután három napon át....
2026.06.29
Technológiai ugrás, merész innovációk sora, új iparági csúcs. Így áradozik a nemzetközi autós sajtó....
2026.06.29
A Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) szakértői szerint a nyári időszak az egyik legkritikusabb....
2026.06.29
A kockázat, amelyet sokan alábecsülnek. ..
2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..