kgfb

Biztosítási alkuszok: még mintegy 50 ezer autós válthat kötelezőt a héten

2019.11.27.

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) váltani szándékozó autósoknak legkésőbb november 29-ig kell eljuttatniuk biztosítójukhoz szerződésük személyes vagy levélben történő felmondását, mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

A közlemény idézi Papp Lajost, a FBAMSZ gépjárműszekciójának elnökét, aki szerint az év végi szerződésváltások mintegy 40 százaléka az utolsó héten zajlik, vagyis az előzetesen becsült 130 ezer biztosítás-váltóból 50 ezer gépjármű-üzemeltető várhatóan a következő napokban fog lépni. Hozzátette: az elektronikus úton történő felmondásra még az utolsó, hétvégi napokon is lesz lehetőség, az erre vonatkozó határidőkről az adott felületeket üzemeltető alkuszok vagy biztosítók adnak tájékoztatást.

A független alkuszok előzetes visszajelzései szerint idén az év végi kampányban a szerződések felét három biztosító, a K&H, a Genertel és a Groupama köti. Az idei évben is tízből kilenc szerződésváltás már a független alkuszokon keresztül zajlik. A kötelező kampány november 2-i kezdete óta nyilatkozó piaci szereplők az idei időszakra 10-15 százalékos átlagos díjnövekedésről számoltak be.

A Netrisk.hu biztosításközvetítő MTI-hez elküldött közleménye szerint a novemberben zajló év végi kgfb-kampány első felében az érintett ügyfelek 25 000 forint körüli éves átlagdíjon kötik meg új szerződéseiket. A forgalomban lévő hazai gépjárműállomány több mint 20 százalékát jelenlegi tulajdonosa 2010 előtt vásárolta: ezeknek a járműveknek a kgfb-szerződése cserélhető le január elsejével. Ennek feltétele az, hogy az érintett szerződést az évforduló előtt minimum 30 nappal, tehát legkésőbb december elseje éjfélig felmondják. Az új biztosítás kiválasztására ugyanakkor december 31-ig van lehetőség.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....