metró

BKV: garantált az utasok biztonsága a 3-as metrón

2017.03.03.

- Garantált az utasok biztonsága a 3-as metrón, a vonalon a minimálisnál is kisebb az esélye veszélyhelyzet kialakulásának - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel. A társaság közleményében Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált.

A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi képviselője felszólította a miniszterelnököt és a főpolgármestert, hogy "ne játsszon orosz rulettet az emberek életével", a párt szerint ugyanis egy "tömegkatasztrófa" elkerülése érdekében haladéktalanul meg kell kezdeni a 3-as metró felújítását. A BKV közleményében azt írta: a társaság vezetése birtokában van a 3-as metróvonal biztonságos üzemeltetéséhez szükséges minden információnak és tapasztalatnak, és teljes felelősséggel állítja, hogy az utasok biztonsága garantált.


Visszautasították a párt állításait, hozzátéve: a budapesti metrórendszer megbízhatósága semmilyen szempontból sem rosszabb az európai városok hasonló rendszereinél, és a metrót üzemeltető munkatársak felkészültsége is kimagasló. A BKV az üzemeltetéssel kapcsolatos összes döntést kizárólag szakmai alapon, az utasok és az üzemeltetés biztonságát prioritásként kezelve hozza meg - húzták alá. Ez magában foglalja a szerelvények és a pálya állapotának rendszeres felmérését is, amelynek gyakoriságát és módszereit kizárólag szakmai elvek határozzák meg, és amelyet a szakemberek a legnagyobb körültekintéssel és a szabályok maximális betartása mellett végeznek - írták.

A dokumentumban hangsúlyozták: a BKV csak olyan szerelvényt enged utasforgalomba, amelyet szakemberei műszakilag átvizsgáltak és biztonságosnak találtak, vagyis nem veszélyezteti senki egészségét és biztonságát. Az esetleges leállások pedig éppen a biztonságos üzemeltetést szolgálják. Megjegyezték: a 3-as metró üzemeltetésében, műszaki rendszereiben az elmúlt néhány évben olyan jelentős átalakítások, fejlesztések történtek, amelyekkel a különböző veszélyhelyzetek kialakulásának esélye a korábban is minimálisról tovább csökkent. Kitértek arra is: a DK által kritizált leállások jelentős része utasok rosszulléte vagy bombafenyegetés miatt volt.

A műszaki okú leállások döntő részben jármű meghibásodásokra vezethetők vissza, március második felétől azonban folyamatosan állnak majd forgalomba a felújított szerelvények ezen a vonalon. A 2010 előtti városvezetés semmilyen érdemi lépést nem tett a 3-as metró járműparkjának megújítása érdekében - jelentették ki. "Sokkal hasznosabb és mindenki számára megnyugtatóbb lenne, ha a DK képviselői felhagynának a metró állapotával kapcsolatos félelemkeltéssel, a független szakmai vizsgálatok által elfogadott alkatrészek életveszélyessé nyilvánításával" - fűzték hozzá.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....
2026.09.05
Kevesebb mint fél év leforgása alatt tízezer villámtöltő-állomást telepített a BYD Kína-szerte, és....
2026.09.05
A Geely három kiemelt európai eseményen csatlakozik a sportteljesítmény, a kitartás és a mentális....
2026.09.05
A mesterséges intelligencia segítségével akár száz évet is átugorhatunk. Bepillanthatunk a 22.....
2026.09.05
A legendás imolai versenypályán folytatja 2026-os nemzetközi programját Gender Tamás Junior. A 16....
2026.09.05
Idén a megszokottnál tovább, október elejéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között....
2026.09.05
Hatan megsérültek, köztük annak a teherautónak a sofőrje is, aki lengyel turistákat szállító....
2026.09.05
Szeptember 4-én megnyitotta kapuit a 31. Balaton Boat Show, amely ismét a hajózás és az aktív....