BMW

BMW: az önvezetés alatt sem veszítjük el a vezetés élményét

2025.05.10.

A BMW mindent meg fog tenni, hogy az autói vezethetősége élmény legyen, még akkor is, ha nem feltétlenül lesz szükségük sofőrökre.

Vision Driving Experience – így hívják azt a prototípust, amit a BMW elvitt magával a Shanghai Autószalonra, és ami meglehetősen hasonlít azokra az álcázott autókra, amikkel egy ideje már köröz a Nordschleifén a bajor gyártó. Ez állítólag a következő 3-as BMW előfutára, amit a leggyorsabb tesztautónak neveznek a világon. Elképesztő nyomatékról és 1200 kg-os leszorítóerőről beszélnek a gyáriak, tehát nem csak gyors lesz, de kanyarodni is fog tudni, ha egyszer gyártásba kerül. „Ezzel szeretnénk demonstrálni, hogy a vezetési élmény és a képességek még fontosabbak lesznek a BMW számára, mint valaha” – tette hozzá Bernd Körber termék felelős.

„Úgy gondolom, hogy a vezetési élmény relevanciája együtt fog növekedni az önvezetés terjedésével. Szóval a BMW továbbra is építhet a „joy of driving” élményre. Vannak olyan szituációk, ahol már ma sem élmény vezetni: városokban, dugókban, hétköznapi ingázások során. Azonban más területeken pedig szívesen átveszi az ember az irányítást és élvezi a vezetés élményét. Erre is gondolnunk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy a vezetés egyfajta rekreációs folyamat is, amire a jövőben is lesz igény.”

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....
2026.07.03
Töretlen a BYD kínai autómárka szárnyalása a magyarországi újautó-piacon: az új energiákkal hajtott....
2026.07.03
Egyre nagyobb gyártótempóra kapcsol a BMW tavaly beindított, több mint kétmilliárd euró....
2026.07.03
Lewis Hamilton, a Ferrari brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki....
2026.07.03
Új fejezetébe lép a Joby Aviation és a Toyota Motor Corporation együttműködése. A függőlegesen fel....
2026.07.03
A vállalat történetének legátfogóbb modellfrissítését követően veszi kezdetét a sorozatgyártás. ..
2026.07.03
Rekordértékesítésről számolt be 2026 első félévében és június hónapban is a Geely Auto, amelynek....
2026.07.03
Június elején lezajlott a minden évben kiemelt akcióként hazánkban is megtartott ROADPOL „2Wheelers....