motorkerékpár

A BMW bemutatta az új C 400 X és C 400 GT modelleket

2021.03.31.
A BMW Motorrad két prémium kategóriás modellel, a 2017-ben debütált C 400 X-szel, illetve a 2018-ban bemutatott C 400 GT-vel vetette meg a lábát a közepes méretű robogók szegmensében. A most modellfrissítést hajtott végre, amelynek keretében néhány ponton optimalizálta a műszaki tartalmat, emellett új színeket és stílusvariációkat vett fel a kínálatba.
 
Miként eddig, úgy ezután is az optimalizált hatékonyságú egyhengeres, 34 LE (25 kW) maximális teljesítményét 7500-as, 35 Nm legnagyobb nyomatékát pedig 5750-es percenkénti fordulatszámon leadó motor gondoskodik a két robogó mozgatásáról.
 
Az erőátvitel feladatát egy fokozatmentes automata sebességváltóra (CVT), valamint egy nagy torziós szilárdságú hajtómű-lengőkarra bízták. Az utóbbit innovatív csapágyazással láttak el a vibrációk minimálisra csökkentése és ezzel a kényelem maximálisra növelése céljából. Az EU5-homologizációnak köszönhetően az új C 400 X és a C400 GT továbbra is ideális partnerek a dinamikus, felhőtlenül gondtalan robogózáshoz.
 
A tisztább üzem érdekében a motort úgynevezett „elektromos gázkarral” (E-gas), elektronikus vezérlésű fojtószeleppel, valamint új motorvezérlő elektronikával látták el. Az optimalizáció keretében a katalizátor módosított bélést és bevonatot kapott, de a változások közé tartozik a szélessávú oxigénérzékelő, az áttervezett hengerfej, a generátorházon elhelyezett új szenzor, az adaptált kábelköteg és módosított alapjárat-vezérlés is. Kikerült a légszűrőből az alapjáratifordulatszám-szabályozó, amelynek a feladatát mostantól a fojtószelepet megkerülő ún. by-pass csatorna és egy turbulencia-rendszer tölti be.
 
Az új hajtáslánc nemcsak azzal igyekszik magát a motorosok szívébe lopni, hogy megfelel az EU5 emissziós szabvány előírásainak, hanem azzal is, hogy a gázreakciói korábbiaknál is simábbá és érzékenyebbé váltak. Az E-gas és az új motorvezérlés mellett a röpsúlyos tengelykapcsoló optimalizált kialakítású rugói is hozzájárulnak a motor stabilabb járásához.
 
A feszítőerő-tűrést szűkítették, az előfeszítést kissé növelték, a motorfordulatszámot pedig szintén enyhén növelték a tengelykapcsoló összezárásakor. A szűkített tűrés jóvoltából váltáskor kevésbé esik vissza a fordulatszám, emellett annak köszönhetően sikerült kiküszöbölni a tétovázó tengelykapcsoló-nyitás jelenségét is, amely olykor előfordult az előd esetében.
 
A műszaki revízió keretében az új C 400 X és C 400 GT optimalizált ASC-t kapott. Míg korábban – például gumicsere után – manuálisan kellett elvégezni az újrakalibrálást, erre már nincs szükség, hiszen a kipörgésgátló automatikus rádiuszkalibrálás funkcióval rendelkezik.
 
Mindemellett pedig az új ASC az eddigiekhez képest jóval kisebb súrlódási értékeket is képes kezelni. A gyakorlatban ennek előnyei a szenzitívebb reakciók és a lényegesen finomabb szabályozó beavatkozások formájában érvényesülnek – főként nedves, csúszós útfelületen való motorozáskor, amikor már nem szükséges kikapcsolni az ASC-t.
 
Az új C 400 X és C 400 GT a fékrendszer tekintetében is előrébb lépett. Az új féknyergeknek köszönhetően az első dupla tárcsafék stabilabb és határozottabb nyomáspontúvá vált, emellett a fékdugattyúk visszahúzódási jellemzői is előnyükre változtak. Mindezek mellett a hátsó fék működtetésére szolgáló bal, illetve az első fékhez tartozó jobb oldali fékkar azonos hosszúságú úton mozog, ami szimmetrikus fékezési érzetet biztosít.
 
Az ülés alatt található tárolórekesz (amely alapból 31, a Flexcase alkalmazása esetén pedig 45 literes) tökéletesített megvilágítása jelentős mértékben fokozza a kényelmet. A fényforrás oldalról felülre költözött a tökéletesebb megvilágítás érdekében. A különféle elektromos eszközök töltése eddig a 12 voltos fedélzeti csatlakozóról volt megoldható, azonban a lehetőségek száma most nőtt azzal, hogy a jobb első tárolórekeszbe bekerült egy USB-töltőcsatlakozó.
 
Elődjeikhez hasonlóan az új BMW C 400 X és C 400 GT formatervét is a BMW Motorrad semmi máshoz nem fogható dizájnnyelve határozza meg. A modern, jövőbe mutató megjelenés tökéletesen tükrözi a BMW Motorrad dizájnfilozófiáját. A BMW Motorrad mindkét új közepes méretű robogója három különböző színvariációban érhető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....