BMW X2

A BMW idén is növekedést vár szabadidő-autók értékesítésében

2018.03.16.

Az X modellek a bajor márka értékesítésének 34 százalékát tették ki 2017-ben, míg 2016-ban még csak 22 százalék volt az arányuk - mondta a BMW Group Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója, amikor Budapesten bemutatták a márka legújabb modelljét, az X2-est.

Salgó András kiemelte, hogy Magyarországon még hangsúlyosabb a BMW szabadidő-autók piaca, mint globálisan, ugyanis itthon az X modellek a márka értékesítésének 37 százalékát tették ki. Tavaly összesen csaknem ezer darab X modell talált gazdára Magyarországon.

A BMW eddig öt különböző méretű X modellel rendelkezett, ezekből 1999 óta már több mint 5,4 millió darabot adtak el. Ez bővült most hatra az X2-es BMW-vel, amivel elsősorban a városi autót kereső fiataloknak céloznak. Az X2-es legolcsóbb változata 9,5 millió forinttól indul.

Salgó András az MTI-nek elmondta, a várható növekedést az X2-nek, a tavaly megújult X3-nak es a nyáron érkező új X4-re alapozzák. A márka egyik legsikeresebb modellje az X3-as, amelyből 2020-ban érkezik a teljesen elektromos változat.

A BMW Magyarország rekordértékesítéssel zárta az előző évet: 2016-hoz képest 13 százalékkal több, 2698 BMW-t adtak el. A BMW nemcsak Magyarországon, hanem globálisan is rekordévet zárt az eladásokat tekintve tavaly: 2 088 283 BMW-t adtak el, a csoporthoz tartozó MINI es Rolls-Royce márkák eladásával együttesen ez lett a cég eddigi legjobb értékesítési éve.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....