B3 Racing

Borković győzött Szlovákiában

2015.06.23.

17 pontot szerzett Dušan Borković az ETCC szlovákiai hétvégéjén, az első futamban elért harmadik és a második futamban szerzett első helyének köszönhetően, ami azt jelenti, hogy 35 ponttal és két első helyezésével vezeti az összetett ranglistát.

Remekül indult a szlovákiai hétvége, hiszen Borković annak ellenére a legjobb idővel zárta az első tesztnapot, hogy 207 cm-es magassága miatt minimum 20 kg-mal nehezebb vetélytársainál.

Az időmérőn a bal első kereke defektet kapott és a kerék darabjai összetörték az autó bal elejét,  ami miatt sajnos nem tudott elég gyors köröket autózni, de így is sikerült megtartania a harmadik poziciót.

A szerb versenyző az első futamon is nagyszerű szektoridőket autózott, de csak a harmadik helyen tudta befejezni a versenyt, ami 6 pontot jelentett.

A második futamnak Borković a hatodik helyről vágott neki, de a hibátlan rajtnak köszönhetően egyből a harmadik helyre ugrott, majd a verseny közepén bejövő „safety car” után, 6 körrel a vége előtt élre állt.. Borković mentális felkészültségét jelzi, hogy innen már a többieknek nem engedett beleszólást a versenybe.

Nem sikerült túl jól az időmérő, a defekt miatt mégis elégedett voltam a harmadik hellyel. Tudtam, hogy a súlytöbblet nagy hátrányt fog jelenteni a többiekkel szemben a repülő rajtnál. A rajtot követően valamit eltaláltam az autó elejével, ami miatt eltört a légterelőm, így ezután már csak arra figyeltem, hogy a gumikat megóvjam és imádkoztam, hogy be tudjam fejezni a versenyt. A második futamra a szerelőim nagyszerű munkát végeztek és összerakták az autót. Az első pár kört megnyomtam, élre álltam és igyekeztem növelni az előnyömet a többiekkel szemben. Keményen autóztam a leintésig. Elégedett vagyok az eredménnyel és szeretném megköszönni csapatnak, a B3 Racing – NIS Patrolnak, támogatóimnak és természetesen a szurkolóknak.” – mondta Borković

Következő verseny: június 27-28 Paul Ricard, Franciaország

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.14
Az Egyesült Királyságban beszüntette működését a Skywell kínai autómárka helyi forgalmazója. A....
2026.08.14
Először lép be Magyarországra a GYSEV új InterCity motorvonata, amelyből 11 a Budapest-Győr-....
2026.08.14
A Skoda Auto kiemelkedő eredményekkel zárta a 2026-os év első hat hónapját: a cseh autógyártó....
2026.08.14
Dobó Kata lett a Geely E2 márkanagykövete. Hazánk egyik legismertebb és legkedveltebb színésznője,....
2026.08.14
Ha jól számolom, ez már a negyedik 4,4 méter körüli kompakt crossover az európai piacon, ami az MEB....
2026.08.14
Vannak autók, amelyeket gazdáik féltve őriznek, és vannak Toyoták, amelyeknek mostoha sors jut.....
2026.08.14
Mostantól a Civicben is elérhető a Honda S+ Shift technológiája, amely az új Prelude-ben....
2026.08.14
Hogyan lehet úgy életre hívni a Peugeot egyik legendás sportmodelljének szellemiségét, hogy az....
2026.08.14
Az aerodinamikára alapozott pickupot Forma-1-es szakértők tervezték és több hely lesz benne, mint....
2026.08.14
A francia légitársaság november 8-ig meghosszabbította a Babybus néven becézett A318-asok....